Kategória: Molnár Gál Irén

Molnár Gál Irén – Mozdìt vizeket képek mozdulnak fénybe öltöző hajnal pirkadtán, emlékek árnya kisért, átüt génjeim kapuján; fülembe ősi ritmust vágtázó paták zaja ver,

…az ujjaid közé lopakodó fény szivárványával ha érintesz, felfénylik reggelem; a kávéfőző neszez, belőle fénycseppek gurulnak csészémbe, az ablaküvegen átkúszó sugár kévéje arcomra terül, s

Elhúzza sötét ködök vásznait a Nap, hólével teli ereket feszít a fénybe, életet lázít, űzi hatalmát a fagynak… Virággyökerek tűzrózsákat köpködő Ágyútalpak alatt, de a

Molnár Gál Irén: Szélmalomharc …mindig tudtam, említette nagyanyám az „árnyékvilágot”, de azt hittem, kívülről támad, kutattam, hol ver tanyát, lépcsőm törni, ha felfelé indulna a

Olvadt aranyát teríti alkonyat, nap fókuszán pirul fátyolfelhők éle, lombjuktól fosztott fák ágába akad, – kibomló kéve – érinti arcomat. Sejtjeim kitárt szárnyú lepkerajok, celláik

a forduló idő ritmusán perdül megújuló kedvvel, fénybe meríti arcát a Föld új év új életet igéz a régi magvain, ringatják gyökerek, ágak álmodják holnap-rügyekbe

…csak fekszem, hagyom, hogy sejtjeim kertjéből a dér lefonnyassza az utolsó aranyalmát, avar alá söpörje rózsák sárgáját, pirosát, belőlük köpülve csontig rágó szürkéjét reggelemnek… csak

…világot tisztít a nagy egészből kiszakadt, társtól is megfosztott lélekdarabok szenvedése. Vajúdó árnyuk, lét salakján lobogó nagy tűzben, szirmokra hasadt virágok magjában mi szétszakadt, egészbe

magánytól-magányig fordul az örvény, hiányod keserű serlege borán; nincs csillag felette, mi elringathatna békéje bíborán…. az örvény falán körmöm, ha szakad is, felkapaszkodnék – az

…a fény lelkünkben próbára vettetik, sötét felhők mögé bújó a délután, ködbe takaródzó titán túl a hegy, árnyával kapkod halódó Nap után… Fekete gyöngyszemet izzad