Kategória: Mészáros Csaba

A kövek alatt, a vízbe veszve, egy konzervdoboz hallgatott. Oldalán rozsda virágzott, mely testébe vörös sebet fakasztott. Eső kopogta az esti zsoltár szavait, a horpadt

Egy japán teaceremónia emlékére… gondos érintés zöld levél a csészében – egy belső béke * aranyló porban végtelen erő lakik – elmét fényesít * párolgó

Állok a limesen, itt, hol a Duna ködbe vész, lassú tükrében az ég gondjai növelik terhem. Fegyver a csípőmön, észre sem veszi már a kéz,

Lassan halkul bennem minden régi dallam, ami egykor benned otthonára talált, most csak visszhang járja át az üres falam, amit a szívem csöndje fáradtan fölvált.

A falon függ egy régi, néma kard, pengéjén halvány múltak fénye ég, nem csillog már, mint harcok hajnalán, de súlya őrzi minden esküjét. Markolatán megkopott

Reggel a tér még álmos, csend honol, a macskakőn lassan ébred a zaj, kávéillat száll a nyitott teraszon, és minden arcon egy ismerős mosoly. A