Kategória: Mécs Gábor (Hermész)

Elmerülve a szerelem gondolatába, vitába szállna, de mind hiába. Hogy őszi szélben a falevelek néha kissé felfele szállnak, az erdő tette, mit tennie kellett, de

Sosem kérném, hogy varrd meg a zoknimat, vagy gombommal bíbelődj, javítsd elszakadt ruhám, de varrj nekem házikót, a vázát megoldanám, s te beburkolod, adsz neki

Amikor még csodálkozva nézed folyód maradék, végső cseppjeit, már pontosan tudod, nem csak érzed, hogy nem más, hanem a te tetteid szárították ki vagy el,

”Mit kívánsz? Mondd bátran!” Kérdezed csak úgy, vagy nem általában. Napot, Holdat le nem hozhatom Neked, de ha akarod, együtt megyünk fel Veled. Te mondd!

Térdig a Mennyországban Kértem Gyönyörűm, hogy add nekem! Add nekem a szót, add a sírást! Nem tudtam mindez idáig, hogy szabad Férfi vagy, ember! Kelj

Felcihelődött, menni kellene, bár a fecskék sem akarnak indulni, Málta felett mindig lövik őket sportból, mint hagyomány tartja náluk. Libanonban a gólyák esnek áldozatul, miért

Hajnalodik. Mintha álmodtam volna, mi is vagy te abban a sorban, melyek életem köveiből állnak? Vigyáznak, vigyázol, a szónak itt kevés ereje van, sarokkő rózsája,

Hangokat csihol belőlem a hülyeség. A tudatlan, a vak, meg a süket hazánk három majma kifordított eredetiből, kik bölcset jelképeztek, nálunk csak az alap ostobát.

Lángnyelvét öltögeti rejtett parázs vélem sejteni, furcsa varázs, mikor ráhullott az apró szalmaszál, mibe kapaszkodni vágytál. Titkos hőforrás alant, csak az anyag mi kellett, kevéske

Gyászolni kellene, de lehet mást is! Ebben most nem lesz disztichon. Nem lesz ez elégia, ahhoz érteni kell.-(ene) Fagyott világ jövőképe, ha néz a Hon,