Kategória: Magyari Barna

vonzza szemem női lényed az ihlet figyel Tégedet betű-hó hull a lábadra ott szánkózik a képzelet blúzod alatt a dombokon buzgón sétál fantáziám ösztöneim spontán

udvaromon szél kisasszony hosszú haját igazgatja lelkem is fúj – egy szépasszonyt ráfúj itt a fehér lapra szavak között ruhád alatt buzgón keresgéllek hol vagy

ott egy Léda itt egy Lilla kecses a tegnap bokája mozog a téma – látványos a betűk gimnasztikája a nyelvtan hálószobából hallik ékezetélvezet buzgó hangsúly

Nagy Lászlónak (1925-1978) pillám füvén hajtom könnycsikók ménesét nem gyógyul hiányod szíved helyett vers ég mennyei hallgatás rejti vállad hasad kő-cölöp öltönyöd nem kopik nem

néha a lelkemmel játszik verslábban ő a vashuzal belőle nem lesz már másik a fény múlik a sors fukar nádasokban s rímbokrokban lesem a Kölesér-parton

ellabdázgat bennem ami nincs néha pofán üt a morbid csend ölelés nélkül rossz a fűtés nehézkesen ég a sejtbrikett fantomfények közt imbolyogva pár sugallat mondattá

blúzod alól ragyog a nap napoztatom vágyaimat szép szavakkal Hozzád mentem Rajtad sétál képzeletem felkapott hely Nálad minden szoknyád alatt nyaral szívem bőr-utcádon csókkal lépek

nem város ez életkorom Te hatvan éves versgyerek a nő élményét szereted szoknya porta s ha fényleni nincs hölgyelem a magányt mindig restellem konok mosoly

szépségeddel meg-megdobál a szenvedélyes pillanat verslábakig vetkőztetem érted lobbanó magamat tolong a képzelet-csürhe vad nászt terelek az ágyra munkál fejemben a disznó gondolat kanásza nyitott

tudat-udvaron lírai buli lábszárad nyalja a betű-puli tavasz zöldjébe vetem az ágyad hogy mindig csak a nyugalmat lássad két szemem halkan suttogja kebled zajos világban