A reggel szárnyára ülök. A csöndcseppek zuhogó nappallá érnek. Zsong-bong a tükörfényű magamutogatás. Az árnyékomban öltözöl fel, míg más nők árnyékában kivirulsz, rózsaszirmokat szórsz, ha
selyemkendő suhogás ahogy szempillám súrolja bőröd ujjbegyem érintése katicarebbenés pirosba oldódó ecsetvonás veréb és vércse az álom kávészemű ébredésbe repül monokróm áll félre színeződik a
Súlytalan idő, és nárciszillat, elképzeled, hogy most milyen lehet, ez a rügyeknek álma, de virrad, bátran kimenni nem tudok veled. Mindjárt kel a Nap, tele
Álmomban áttetszők a fák, ködbe vesző fényből homály. Konyakszínű lehetne szád, elfolyt szín – gyenge muskotály. Ott vagyok én is, de nem látsz, fehér ünő
