Kategória: Lovas Sz. Judit

Ha csak utasításra teszem, amit mondanak, mindig figyelnem kell, hogy az ösztöneim azért ne lankadjanak, ne növesszek olyan páncélt, melyből az egyetlen kibúvót az alázatra

Mindig elnyelem a szavakat valami fojtó nevetésbe, mint mikor szőnyegként árnyékom terítem a nap útjába, melyen elhalad. Oltalmazva nézek minden körülményre, bár úgy teszek, mintha

A fényt én másképp értékelem, úgy kerülöm ki, hogy lássalak benne, én pedig olyan vagyok, mint egy megszólítás, amit nem használtam veled szemben soha, tisztelettudó.