Kategória: Likó Szilárd Balázs

Kint állok az utcán a harmadik kerületben. A közelben van a Római-fürdő, érzem a víz bepárlódásának hűvösségét a délkeleti szélben. A napsütötte falevelek árnyékot adnak,

Délután lementem a Dunára. A kompnál kúsztam be a vízbe, mert ott jobbak a hullámok, majd a homokos partra szálltam és bekentem magam tetőtől- talpig

Hideg ma a Duna. Siet a víz. A bátyám lábához odasodort egy papírcsónakot. Kivette. „Lehet, hogy tízezer dollár.” „Ez biztosan egy jel.”- feleltem. „Parkolójegy!” –

Véget értek a diákévek. Szépek. Voltak. De ezzel a szeptemberrel már nem érint a tanév. Mindenki csodálja, hogy ezt miért siratom huszonnyolc évesen. Mit lehet

Mindig megnyugtat, ha meghallom a hangját. Ez nem afféle nyugalom, mint amikor az ember leül munka után a kanapéra és bont egy sört és bámulja

Nem kellenek színek ahhoz, hogy megfessem ezt az alkonyt. Egyrészt, mert nem is tudok festeni – sosem próbáltam. Másrészt, nem is ismerem még névszerileg sem

Fényszalagos felhőket fest fel az égre a természet részének lenni kívánó nagyanyám és én figyelem. Fegyelem. Szégyenletes trükközések már nem jutnak az eszembe, de nem

Hanyatt vágott a Balaton. Úgy fekszem benne, mintha ez volna a közepe, pedig csak ötven méter a part. De már nem látom, mert fejemen az