Kategória: Kukorelly Endre

Pár éve ugyanez megy, jön a nyár, kitör a nyár, betör a rossz idő, mindenféle elő- re (alig) kiszámítható kanyar. Onnan tudom – mert nemigen

Te, ki az, aki néz. Sugárzó, sápatag, valaki jönne fel a liften. Egy nehéz fehér, vakító zsák. De nem veszítem el. De nem mozdul tovább.

A tehervonat épp befér, a rokonságom belefér, a fogorvos meg belefúr, a játékaim elveszem, magamtól tejbegrízt eszem, a zakómat is fölveszem, és megtanulom az oroszt,

Az emberek egymás mellett egy hosszú sor. Mindegyikkel foglalkozom kicsit. Sorban foglalkozom velük, és elölről kezdem, ha a végére jutok. Gyakran ugyanazokat mondom el, és

Mozgása lelassul elegyengethető. Most én is felállok, az biztos. Az megpihenés ezt kéne leírni, körülírni. Ahogy megnyomom egy ujjal a földet. Meglököd és kileng. Csak

Egy lakás akkor gazdaságos, ha belefér az egész gyűjteményem. Ez egy tágas jó nagy hodály legyen, barát-, családtag-, ennek-annak, le-föl sétálni benne hely elég. Elrendezgetném

A tehervonat épp befér, a rokonságom belefér, a fogorvos meg belefúr, a játékaim elveszem, magamtól tejbegrízt eszem, a zakómat is fölveszem, és megtanulom az oroszt,

Megfordul velem a szivem, megfordulok, indulok vissza. Megállok, és megáll a szív, kissé puhulok, azt hiszem. Nyilván más meg keménykedik, szépen kiegyenlítjük egymást, azér’ van

Egy úr befordul, és pörög, forog egy kis szemét a szélben. Csöpög a víz, eső csöpög, talán elázni kell egészen. Egy dallamot fütyül az úr,