Kategória: Kovács Marianna

van ami van néha azt kívánjuk mielőbb múlt idő legyen a bizonyosság jó volna volt amikor végtelennek tűnt a lét ahogy körülölelt a nyári ragyogás

Létünk, mint pillangó. Szárnyalunk napestig. Néha elfáradunk, Verdesünk, kapkodunk. Méz néha cseppen csak Szomjazó ajkunkra. Élvezzük mindazt, mit Az élet adhat ma!

én is csendben te is csendben a barátságok így mennek tönkre csendben te is csendben én is csendben a kapcsolatok így hűlnek ki csendben mindörökre

Kovács Marianna New York nekem való Először 1986-ban utaztam New Yorkba. Találkozási pont volt – és vonzalom első látásra. Fél év után követtük a családfőt

Ide-oda mászkál, Már mindenhol járt. Tapadókorongos Lábakkal táncol a Csupasz felkaromon. Zümmög, mint egy méh. Nem Fárad sohasem, a Fényre felélénkül. Elűzni nem lehet, Tárhatsz

kezed a hátamon motoz nevemet rám simítottad élvezem csendes imádat ketten a dérben a ködben lopott kései órák riadnak szemed is fátyolos rebben ne menj

ültem a székben csaknem feküdtem bámultam az asszisztenst kezében halványzöld gyurmarúd hengergette két tenyere között majd a doktornő egy kis fogón a felső fogsorom alá

Álom és ébrenlét határán lebegve nem tudom, mi történik. Kellemes egyveleg. Manuál-terápia, koponyától keresztcsontig. Lábam elnehezül, belesüpped a matracba. Ellazultan fekszem, lassú mozdulatok érintik csontjaim

északi fény az éjszakában sötét, hosszú az éjszaka, ki látja, legel-e birka vagy rénszarvas ropogtatja a lombos izlandi zuzmót, mi egykor étel és gyógyszer volt,