Kategória: Kolumbán Jenő

Nem őrizhetlek tovább. az idő rám támadt, és eltörte a fegyverem. A pléh Krisztus sem mosolyog már, szél koptatta. Miért van az, hogy felfelé török,

Fehér felhők boldogtalan nyara. Hideg kéz keres meg meleg kezet. Fagyos lett már a téli éjszaka, felejtés vakít meg emlékeket. Sikolt a hullni készülő levél.

Szeméttel borított sikátorok, kóbor, borzas, girhes kutyák. Lehajtott fejjel surranó, szégyenlős szemű nyomorúság. Kerítésen száradó rongyok, üres tekintetű emberek, felettük tavaszi nap világít, de nem

Kövek súrlódnak össze nyirkosan, gömbölyűre koptatott gyötrelem. Ártatlan halak úsznak álmosan. Belengi létünket a félelem. Tétova árnyak járnak vad táncot. Ismeretlenek lettek dallamok. Elszáradt álmokra

Egyelőre még nem dörög az ég, csak komor fekete felhők gyűlnek. Még nem kopog a háztetőn a jég. Madarak vészt jóslón csendesülnek. Fák nem susognak,

Felsírna az áldozat. Könnytelenek a szemek. Egy ember itt áthozat, nem több, és nem kevesebb. Átnéz rajtad a sorsod. Nagyobb tervei vannak. Katalogizált gondok, válladra

Kötetnyi vers, vajon mi végett? Csak megszállottan írok, írok. Sorok között kis menedékek. Piszkolódnak fehér papírok. Összefűzve alszanak mélyen. Bennük én vagyok, darabolva. Megkaphattok engem

A hazám itt van körülöttem bennem sziklákban fákban emberekben a koldus kinyújtott tenyerében a citerás hangos hamis énekében itt van a romos házfalak tövében bűzlő

Ha vágyódva elindulok, avar szőnyegű ösvényeden, a szorongás görcsét lenyelem, kiszáradt kút lesz a szemem…, …és nincs közöm hozzád világ! Bezárok előtted minden kaput, ha

elfogyott észrevétlen megölték néztem tétlen nincs hangom hallhatatlan világgal állok hadban szavam sincs mint a csendnek az értők kinevetnek elkopott ceruza hegy valaki pokolba megy