Kategória: Kolumbán Jenő

Kolumbán Jenő: Ha vágyódva elindulok

Ha vágyódva elindulok, avar szőnyegű ösvényeden, a szorongás görcsét lenyelem, kiszáradt kút lesz a szemem…, …és nincs közöm hozzád világ! Bezárok előtted minden kaput, ha

Kolumbán Jenő: valaki

elfogyott észrevétlen megölték néztem tétlen nincs hangom hallhatatlan világgal állok hadban szavam sincs mint a csendnek az értők kinevetnek elkopott ceruza hegy valaki pokolba megy

Kolumbán Jenő: Egy másik napot

Folytatásért üvöltő sebzett sorok, a teljesség igénye nélkül vagyok. Meg kell némulni, legyen puha a csend… Jó lenne, ha semmi nem fájna itt bent. Én

Kolumbán Jenő: történet.

ingatag szikla pad becéző mélységek bizonytalan jelen kanyargó ösvények vízesés moraja idegen csillagok ijesztő hideg űr végtelen holnapok kóbor tekintetek félénk simogatás összeérő kezek és

Kolumbán Jenő: Légy boldog…

Légy boldog amíg lehet, míg melegít lelkedben a tűz, míg örülsz a nyári napnak. Légy boldog, amíg lehet! Keresd meg mind a szépet, vedd tenyeredbe,

Kolumbán Jenő: Valahol valaki hangja

Valahol valaki hangja. Te állj szóba magaddal. Összekoccant üvegpohár, egy célt tévesztett angyal. Lelket sebző szó nyilak, barlang tátott szája. Tapogató hideg kezek, fagyott madár

Kolumbán Jenő: beengedem

széppé tördelem az időt a darabok szebbek talán mint az egész kirakosgatom színes kő percekből egy mosolygó arccal ébredőt elsimítom a keserű ráncot kidobok magamból

Kolumbán Jenő: Dobd el

A szó kirepül,, és nem tér vissza. Az idő végül mégis csak felissza. A tanulságok nem jók semmire, mert nem fogadja már meg senki se.

Kolumbán Jenő: Egyedül

Nincs semmi lényeges a létben. A fotelom lassan elaltat. Ebben az unott létezésben, semmire nyílik minden ablak. Csak nézem. Odakint kék az ég. Sérti fülem