Kategória: Ketykó István

Feleségemnek: Jutkának Denevér szerelem nyugtatott az éjjel csipogva röpködtek a bakterház fölött s megtelt szívem gyönyörű fénnyel megszerettem a két szárnyas ördögöt… esténként már jöttüket

Ágnes lányomnak Egyszer majd értem is eljönnek a fények és visszatérek oda, ahonnan jöttem: az anyaföldbe… Üresen kiáltoznak utánam a fecskefészkek aranyeső zuhog a durva

Most lefekszem Uram a durván ácsolt fa-priccsre csak így ruhástól háttal földnek , hanyatt összekulcsolt kezekkel , akár majd koporsómba s jönnek álmomban fehér vonatok

Csepeli Szabó Bélának A napok forgácsait szedegettem üres kosaramba egyszerre csak szekercéd élén szétfröccsentek az éjszakák s már zuhogott is rám a fény – e

Túl a sokszoros csalódáson, elmúlik majd minden szerelem s mint a tövismadarak,feltűzzük magunkat hegyes álmainkra s míg torkunkba szökik piros vérünk énekelünk,egyre csak énekelünk, majd

Még mindig a lángok nyaldossák kezeim üres a ház – hiányod párás üvegére karcolom reszkető ujjakkal neved s a félnégyes hírekben félve közli velem a

Egy cipőben járunk – nem rág még húsunkban a rák kötél sem feszül még nyakunkra – miért pányvázza a félelem testünket mégis az éj oszlopaihoz…?

Indulnék már hernyórágta leveleken át kiáltozhatna utánam fekete seregély-raj kötözném sárgarigó-füttyel a hajnalt cinege-dallal jelzők vörös szemeit, de vállamra teszi kezét a labdarózsa-csokor és visszanyom

Az idő vonulását fehér kötényes nappalok sötét szmokingos éjjelek vándorlását megállítani nem tudom – oroszlán sörényes szelek söprik lábaim elé neved széthullott betűit magányom óljaiban

Megértük hát együtt ezt a bűvös számot is – mondják, hogy a házasság hetedik éve a legkritikusabb… Eloldom az emlékezés lovait, hadd vágtassanak szabadon; leveszem