Kategória: Ketykó István

egy skanzen kellett ahhoz hogy halhatatlanok legyünk a szeptemberi bágyadt délutáni fényben bekereteztek már falra akaszthatóak (is) vagyunk írtam is fiamnak Anya egyre jobban ki

mert elhervadtak egykori szép napjaim pedig voltam már gyönyörűbb kóborló csillag is mely fenn ragyogott lányok homlokán bokájukon fénylő lábperec derekukon izzó öv hajukban gyöngy

akár egy kutató az Antarktiszon még mindig húzom magamra meleg gönceim miért vagyok fázósan begombolva miért deresedik borostám arcomon miért fáznak lábaim holott jó meleg

SZONETTKOSZORÚ 1. Lebontom múltam, szép tisztára mosom lesz mit sikálnom; szenny sosem volt rajtam sem sár, csak por. Évek óta hordozom- megfürdök majd fény-kádban, tejben,

sebzi talpam ezer tüske homlokom szúrja frissen font töviskoszorú korbácsok nyoma hátamon szakadt ruhámon nevet vérgőzös tömeg kell cirkusz a népnek Atyám én eljátszom harminc

Túl a sokszoros csalódáson, elmúlik majd minden szerelem s mint a tövismadarak,feltűzzük magunkat hegyes álmainkra s míg torkunkba szökik piros vérünk énekelünk,egyre csak énekelünk, majd

Nővérem emlékére Mert elbutultak már bennem sápadt kínjaid és skizofrének módján röhögnek arcomon a könnyek lányod játékait rámolom ki a babakocsiból a fülledt padláson –

Pirulva T. D. – nek Már megint a verebek. Félek , hogy tandoridezsői áhitatomban magot szórok kezemből nékik… tollászkodnak bolyhos gatyában s még képesek lesznek

Már kaszálják pipacs borította nyaram fehéren könnyeznek délceg nyárfáim harmincöt elcsordogált évemmel takaródzom s a hűvös májusok esti párnáin gyöngyöket hímez bolond ifjúságom. Ki látott

nagyon lent van a feneke mondta pincér barátom a feszülő farmernadrágos kolléganőjére mutatva és fájhat a hasa mert többször simogatja kezével biztosan megjön néki a