Kategória: Karácsony Orsolya

Megelőztél. Előbb lettél a társaság tagja, mint én. Megtanultad a nyelvüket, ami nem szavakból, hanem túlélési stratégiákból áll. Remekül időzítesz. Korán bújsz elő, a nagyok

Sziksófű és sikamlós testek között lépkedek, hívom őket némán, a korallkertek egykori lakóit, törékeny ráncaikban hordozzák az emlékeket, mozaikharmóniában terülnek el a parton, pihenőidejük végtelen.

Itt az idő. A motorok zümmögésére kelünk, zsibongó tömegbe olvadunk, lebegünk a kávézó asztalai felett, majd hagyjuk, hogy békét leheljenek ránk a parkok. Végignézzük, ahogy

Egy irányba nézünk, tág pupillákkal, vastagabb a sötétség a bőrünknél. Nyugovóra térhetne már a malter a téglák közt, a falak egyenletes szuszogását már megszoktuk, de

Egész télen neonfürdőben sárgulnak a kapucnis bocsok, alvás nélküli álomban telelnek át a pixelekben. Mikor a tavasz rájuk önti a bíbort, íriszt és mentát, még

A titkok lassan kiszivárognak, csak a fák a tanúi, zúgásukat senki sem érti, nem hagyom, hogy nyomtalanul töröljenek le a létezés vásznáról, az elvágyódás nyomát

A szürkület lédús, roppanós fényénél összecsókolózik a föld és az ég, emlékek ébrednek pókhálós álmukból, a lélek izgágasága elcsitul, bágyadtan figyel, a nap felé masírozó

Mindenütt ott vagy, mégsem vagy sehol, hogy csinálod? Azt mondják, feloldódtál az ég hígítószerében, szeretném, ha maradnál, ilyen hajszálfehéren, de látom jönni a többit, a