Kategória: Karácsony Orsolya

Kezdetben csak egy ötlet voltál, egy koncepció. Megidézted a Balatont, a Tiszát, a Mátrát. Lépésenként lett harmonikus a létezésed, kilökted magadban a zavaró matériát, áttetszővé

Azt ígérted, Fidzsire viszel, a konyhaszigetig jutottunk. Nem járunk mezítláb a fehér homokban, csak térdig a morzsában, ha elfelejtek felsöpörni. A Maldív-szigetek a fürdőszoba csempéjén

Nem mentem sehova. Ott vagyok, ahol mindig is voltam. A kezdetektől. Mégis, azóta, hogy egyszer bezáródott, majd újra kinyílt a kapu, már alig ismerem meg

Megelőztél. Előbb lettél a társaság tagja, mint én. Megtanultad a nyelvüket, ami nem szavakból, hanem túlélési stratégiákból áll. Remekül időzítesz. Korán bújsz elő, a nagyok

Sziksófű és sikamlós testek között lépkedek, hívom őket némán, a korallkertek egykori lakóit, törékeny ráncaikban hordozzák az emlékeket, mozaikharmóniában terülnek el a parton, pihenőidejük végtelen.

Itt az idő. A motorok zümmögésére kelünk, zsibongó tömegbe olvadunk, lebegünk a kávézó asztalai felett, majd hagyjuk, hogy békét leheljenek ránk a parkok. Végignézzük, ahogy

Egy irányba nézünk, tág pupillákkal, vastagabb a sötétség a bőrünknél. Nyugovóra térhetne már a malter a téglák közt, a falak egyenletes szuszogását már megszoktuk, de

Egész télen neonfürdőben sárgulnak a kapucnis bocsok, alvás nélküli álomban telelnek át a pixelekben. Mikor a tavasz rájuk önti a bíbort, íriszt és mentát, még