Kategória: Kalász István

Ajtónak háttal kenyérvágó kést élezni asztalra morzsát szórni ablakot nyitni a koszos galambnak hátha bejön… egyszer mégis a szemközti tűzfalat nézni magadba szállni a romlottat

És egy gyűrűt Valami sárgát és kéket Valami feketét sárgával Valami jót és nehezet már Valami újdonságot már A hallatlant is Valami mást és gyöngét

lépcsőn föl a csarnokon át a hátsó folyosón végig a lifttel le a fél sötét folyosón üres hordágyat kerülni majd balra az utolsó vasajtó előtt

A kuka mellett találtam egy kartondobozt üres volt felvittem – senki nem gondolta hogy kell valakinek -. Beletettem poros egyéni gondolatokat fekete fenyőkkel siralmat és

Reggel arra gondoltam egy napig derűs leszek kerülöm a szöges-véres ellentéteket és hallgatok de nem másra inkább egyre körbe lépdelek a déli napon ülök nem

Talán nem ütik egymást a stadionban a boltokban sem ordít senki és a sorban sokat várunk ha ősz lesz rétek szélén fasorban meg-megállunk mint gyerek

Mögötted kert sötétedéssel. Ember sehol, sem állat. Csönd van. És a sötétben érzed, hogy szemben… semmit sem kell. Semmit sem engedni. Azt a semmit sem.

tanultam járni megtanultam futni majd kibírni a szúrást szívem alatt azt gondoltam franciául kell tudni verset idézni helyette tanultam folyosón le-föl járni konyhában kártyázni tanultam