Kategória: K. B. Kitty

Tompa a szívhang, véredben fakul a festék, kéregben tartod a lelked, fájdalma vezet a kúthoz borzongva, iszod a forrást bódultan, hitted, a fátyol vízhatlan, cseppek

Felgyúltak már a fények, és lényed büszkén itta, egy villanásnyi érdek, és elveszhet karizma, szemed takarja fátylad, és hangjaid lidércek, a lélek biztatást ad, de

Világra jöttél, de hol voltál, királya létnek, egy úr volnál? Hiába jött-ment a képzelgés, hasított vágyad, s egy éden kész, Kitárva ajtó, te hátrébb lépsz,

A fagyba belehellt az élet, az arcod keretezi lélek, a tájon valami úgy áthat, ködfolt, nézd, épp ez a varázslat, Fókuszba beremeg a műszer, a

Valahol rálátni délre, valami eszement képre, valaki nagyon magasra emeli társát, a napba, Valahol egészen mélyben, engedtem, egészen érjen, hallgattam egészen mást ott, semmi az

Hol a jel, mit az ágyék rejt, hogy éljen, hogy a szándék célt reméljen, hol a part, és mi az alt, hogy a kárból kitakard

Fátyolban érték, tompa a táj, halványul mélykék, acél a zár, ködökben szépség, burok az éj, magadban mércéd, rálátni ér, pirosban rezzensz, és zöldre lépsz, titokban

Mit adnál, mondd, hogyha egyszer csak karon fogna egy reggel, erővel töltve, éberen, vinne mélybe, hol sérelem sebét kötöznéd édesen, majd tüzet csiholnál, tépve Mezőn