
József Attila: Reménytelenül
Lassan, tünődve Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Én is így próbálok csalás nélkül szétnézni
Lassan, tünődve Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Én is így próbálok csalás nélkül szétnézni
Fegyverben réved fönn a téli ég, kemény a menny és vándor a vidék, halkul a hó, megáll az elmenő, lehellete a lobbant keszkenő. Hol is
Karóval jöttél, nem virággal, feleseltél a másvilággal, aranyat igértél nagy zsákkal anyádnak és most itt csücsülsz, mint fák tövén a bolondgomba (igy van rád, akinek
Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten, füst száll a szomorú táj felett, úgy leng a lelkem, alacsonyan. Leng, nem suhan. Te kemény lélek, te lágy
E világon ha ütsz tanyát, hétszer szűljön meg az anyád! Egyszer szűljön égő házban, egyszer jeges áradásban, egyszer bolondok házában, egyszer hajló, szép búzában, egyszer
JÓZSEF ATTILA született: Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3. Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.
Bíborpírral didereg a hajnal, tél öleli karcsú derekát, feldíszíti ezüst angyalhajjal, szél dalával szól a szerenád. Hideg ajkú tél csókol a tájra, fázós fény dereng
/Berda József emlékezetére/ egy túrajelzés hoz ide itt hirtelen aládől a hegytető kis tisztáson áll a ház felhőbe, szélbe feszül konokul a rakott kő a
„A ki nagy csodákat művel egyedül; mert örökkévaló az ő kegyelme.” (Zsoltárok könyve, 136. fejezet, 4. vers) Puha mohák között érzem ujjaid érintését, Ahogyan minden
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.