Kategória: Iochom Zsolt

Miért fekszel hóban, Don partján, katona? Visszahív szülőföld, otthonod. Zenghetnél, lelhetnél békét, reményt, Mégis itt küzdesz a zord tél közepén. Bús fagyos szél vajon jobb,

I. Csodállak homályos üvegen nézed a világot lüktet a lét fejedben szívdobbanásod messze hangzik jó volna ha itt volnál bár tudom nem tudhatod visszavárlak nem

jó így együtt csak te meg nem érted mit viszünk magunkkal ha hív az élet mi fér el a tenyeredbe kevesebb talánt és több igent

a bánat dala visszhangra lel bennem néma kiáltás a süket füleknek könnycseppek siratják mi volt egykoron feledjétek de fel ne adjátok a vég után is

lelkem szakadékai között bolyongok fonalam vonalát soraim adják hűvös csillagok alatt hasalok hontalan soraim magamban siratom ne-vetni könnyebb mint vetni egyszerre egyet szeretni mi ez

Nem kopogsz, nem kattan a zár, egyszer csak itt vagy, két karomban már. Átölellek, csókot lehelek, nem kérdezel, csak némán felelek. Jó, hogy itt vagy,

Magyarul írok. Ékezettel. Veretes szavakkal. Tiszta szívvel. Kenyér és csók, Étlen-szomjazom. Szeretnék szeretni. Érik a csók, fáj nagyon. Hasad a Hajnal. Bátraké a világ, Félőké

jázminillat lengi be szobám becsukom szemem hadd érezzem tovább két évtized megtanított sok minden semmit sem ér egy kis színház az élet csupán s a

fagyöngy alatt megállunk eszembe jut mit nagyanyám mesélt karácsony táján a csodák csendben történnek akár az első csókja a szerelemnek fák alatt szélzúgásban bimbózik lelkemben