Kategória: Híres B. Ede

Ezüstszálakból összefont világunk kelméjét fura szelek tépik megbontják a szépségét csillagszemű angyalkák lélekfoltokkal javítgatják göncölszekér elé fogott pegazus lovak a tejúton semmibe tűnnek őriznünk kellene

Földre szórt csillagok között botladozok keresem a járható utat ami még tiszta hol nincsenek csontvázból rakott barikádok nekem nem adott Isten csak érző lelket mások

Ahogy leborultam megérinteni a hideg testét megrezzent egy idegszál benne vagy bennem tudtam nem hagyhatom ott havas eső áztatta a földet az út menti apró

Bús magányomban leporolom a múltam régi emlékkacatok mélyéből előbukkan egy fájdalmas sikoly borús éjjelen füstös állomásról messzire induló vonat poggyászomban léha ifjúságom foszlányai vonatfüttyben elvész

Bikanyálból szőtt sálam lengeti az őszi szél térdig gazban gázolok réten át Távolban az ég alján mogorva felhők kottáján furcsa dallamokat játszik a közelgő tél

Partra vetett üres palack az vagyok én időtlen idők óta hánykolódva alámerülve ám végül is a partra vetett a holdsugár vagy a dagály nincs bennem

Arcodat az idő nem vési nekem az maradt a régi mosoly a kibuggyanó kacagás rejtelmes fájó mosoly elhoztam magammal sok éven át most megsimítom félve

*ígértél mennyországot ígértem poklot megjártuk mindkettőt külön-külön *fürödtem a napon te az árnyékban sírtál sokszor elmentünk elkerültük egymást *vártam a hajnalt álmomban jöttél reggel tört

Megrokkant szavak őszi ígéretek márványlépcsőkön lesiető kiskabátok feltűrt gallérja mögül remegő sóhaj fodrozza a folyófelszínt megmaradt kép szobám falára gombostűzve iszonyatos remegés közepette próbálom a

Letépett száraz virág kalapomra tűzve meglebben a szélben úgy megyek fel a hegyre annak is a tetejére nézek le a völgybe apró hangyaemberkékre színes lávaként