Kategória: Híres B. Ede

Kövek csapódnak egymáshoz simul falra az árnyék szívek dobbannak teli torokból száll a holnap jogos kiáltása meddig még e kegyetlen játszma legyen vége végre a

Vágnak a sípok hangjai rezeg a csend kristály némasága félénk árnyékként bújok az utca sötét oldalán rezgek fázós leheletem függönyében nem tudom ki vagyok hová

Patkolatlan lovak vágtáznak a napnyugta ölébe szikráznak a porszemek az esti fényben kóbor felhők vetnek ágyat a látóhatárszélen valahol rikolt egy madár a zsombékok tövében

Elfordult tőlem a nap szürke felhőbe takarta testét pihenni vágyik a jó öreg szusszan avar alatt a csend nincstelenség illata lengedez sikolt bennem a kérdés

Ne írj arcomra nincs már hely rajta beszőtték az évek ezer barázdával hitvány rabként tengődtem véremmel fizettem minden bűnömért gyalázat sarában fetrengtem tudatlan páriaként vágytam

Nesztelen érkezik megszaggatja álmomat lehelete felizzítja tegnapról maradt parazsam ropogva kelek bár boldogan ma is új nap hoz csalódást pedig tegnapról is maradt kócos hajzatom

Holt idő szaga keserít elhagytam magamtól kedvet akarást csak ülök némán rejtély hogy jutottam ide hol nincs sírás sem megbánás némák a harangok sápadt fényét

múlt dohos szagú igazsága szemfedél a holnapra hamis tanítók meg sem írt könyvekre esküt fogadnak vesztőhelyre dobott szellemi javakkal rúttá tenni a világot csendesen sírjába

Utcasarkon árulja magát bűzlik mocskától élhetetlen mámorban fetreng a bűzben lángfátyolba borulva sikoltó kéjjel kacéran viháncol semmit nem ígérhet pusztulásba omlik oly gyönyörű világunk.

Lesem hogyan tűnik el az éjszaka a folyón túli földeken viszi-e magával gyötrő kínjaim sokaságát bontogatom avas szirmaim izzadtságszagú fészkemen köröttem néma fekete madár repdes