Kategória: Hegedűs Gábor

(Vers vészharangra) bálnákat ölnek fókákat is levágva cápák uszonya leves teknős fazékból bámul kaják egy része kidobva tó mélyéről béka bámul hátsó lábától megfosztva oxigén

mi az mi rád szünet nélkül támad közben a lelkedre nyomokat tapos s nem maradnak csak üszkös ágak égett föld hol vetni sem ildomos magány

bolondos áprilisi dallam cseng fülembe de csak halkan vidám zene most oly jólesik madzagra mézet tesz… lengeti apró pillangók körbe vesznek talán a mézemet akarják

tükörvers az élet folytonos zuhanás kezdetektől befejezésig újjá fogsz születni – hazugság – ha jó leszel… mindig ígérik ha jó leszel… mindig ígérik újjá fogsz

hitem megingott úgy gondolom nem fekszik nekem ez a világ építhetném… inkább rombolom dögszagot áraszt minden virág hittem emberben tudom kár volt nem mutat kiutat

(tükör előtt) csak ülök a széken gondolkodom nézem ahogy az idő átrobog arcomon barázdát hagyva lesz-e aki megállítja a körforgást hogy születünk és meghalunk hiába