egymáshoz meszesedett háztetőpikkelyek alatt mohásodnak a szép emlékek formátvesztett árnyékok új mértéket keresnek fakóra ázott teafilter az akarás belerozsdásodnak a húsba a régen szúrt sebek
Egyelőre nem sejti a magról fakadó diófacsemete, száz év múlva milyen erővel zúgatja majd a szelet. Az egyik kertész a múlt magját, a másik a
az ébredés fénye átszűrődik a testemen a ráncos, lassú alkonyatra és a titokzatos éjszakára gondolok az egyre szűkülő tölcsérre amely szorgalmasan vezeti a homokot a
a gesztenyefák belélegzik az eget a verebek hónuk alá kapják a szelet a csiganyálcsík fényesen fut a padlásra az eperindák átszöknek a szomszédba egy földhözragadt
a fűszálak közt susogok engem énekel a madár a napsugárban rezgek velem lélegeznek a fák az édes illatok lelkem repedéseibe szivárognak a föld apró pórusai
friss forrást rejt a rét száz szép színben harsog a határ szól a szív hív egy hang napfény-nótát énekel az ég szél szárnyán szirom száll
Magányod falaira időmosta emlékeket vetít a képzelet, illatos párájuk napról napra színesebb. Ragyogó köd – maszatos a most, nem látszik a majd; a repedések megtelnek,
még harap a szél és virágzik a dér de langyos foltokat fest a kőre a nap a talaj lélegzik zöldet álmodik a meztelen ágak közt
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
