Keresés
Close this search box.

Kategória: G. Makra Ildikó

G. Makra Ildikó: Olvad már a fagy

Ma hó esett, a nappal még sötét, nem hagyta el a fény a föld ölét. Nyújtózik a nyurga lámpapózna. Úgy hajol meg, mintha hallgatózna. Nézelődök

G. Makra Ildikó: Álomlét

Rám teríti súlyos köntösét az éj, lassan elcsitul most minden indulat. Csillag indul, titkos mélységet kutat, a hold pedig sárga, csillogó karéj. Takarom magamra álompaplanom,

G. Makra Ildikó: Emberek vagyunk

ha tudnám, eljátszanám zongorán vagy repülnék, mint büszke kormorán és lerajzolnám egy színes képen vagy elszavalnám hangosan, szépen és kikiáltanám, mint egy rikkancs hogy ne

G. Makra Ildikó: Szelídül

Fáradt mosollyá szelídül a lét, és ránccá a bölcsesség arcomon. Majd életem is, mint gyertya, elég, és bár itt jártam, nem marad nyomom. Tán a

G. Makra Ildikó: Van ételem…

Ha tél van, hideg, és nem ég a kályha, a kopasz ágakat vad szél cibálja, s ott kinn kavarogva hull a hózápor, nem számít –

G. Makra Ildikó: Tél akkor és most

Hull a hó a földre, mint puha vatta, meleg dunyháját ajándékba kapta. A pelyheket szikár hideg csipkézte, s lebbenő fuvallat formázta készre. Eltűnt a sárga

G. Makra Ildikó: Más volt régen…

Régen más volt, már semmi sem ugyanaz; más a nyár, másként tombol a tavasz; a pillangó is másképpen repked, s a napmeleget sem így szeretted…

G. Makra Ildikó: Régi telek

Nem olyan régen voltam kisgyerek, mikor ünnepet hoztak friss telek. Száguldott a szánkó a dombokon, s a nagy hideget sem vettük zokon. Hócipőnk volt és

G. Makra Ildikó: Élet a halálból

Láttam, hogy szemedben fény már nem ég. S kiáltottam volna: még ne…! Ne még! De átjáró az élet, egy tranzit. Tudtam, egyszer elmész, nem maradsz

G. Makra Ildikó: Színek

Van úgy, hogy néha elfog a kétely, lesz-e elég ember s maradék hely, hol zenghet az ének; s mi ezzel felér, a sok mocsok mellett