Kategória: Flórián Róbert Szabolcs

A természet asszonya rúg, kapar, s ráolvad a kenyérre, mint a házivaj. És az a férfi, akinek öle az anyaföld, átöleli a mindenséget, és nem

Neveden szólítalak az égő peccs-bokorban, amelynek termése ál, s persze a testén keresztül a lélek mindig vizionál. Látomásolja a múltat, jelenének jellemében a súly, és

Küldjük meg, de nem postázzuk sehova. Mit gondolunk magunkról, s mit az egyedüli Jehova? Adj valamit, hinni szeretnék bárányfelhőidben, mert szüleim halottak. És minden más