Kategória: Ferenczfi János

Ferenczfi János: gúnyol a dal

krisztusi kor emberi kór féreg idő víg temető gúnyol a dal ölni akar csapdos a szél bánt ahol ér múlni ha kell égbe emel mélybe

Ferenczfi János: A kisfiú

Csendben áll a kisfiú Kezében motyója. Indul. Útja szomorú, Elszállt szélforgója. Tőlem várna biztatást: Boldogságot markol. A jóság, lásd: varázs palást, Megvéd minden bajtól. Szeme

Ferenczfi János: Megmosdani volna jó

Megmosdani volna jó! Míg sül a lágy, meleg cipó, Ünneplőbe felöltözni, Udvart, utcát felsöpörni, Májusi napfényre derülni, Komótosan mendegélni, Zúgó harang tornyát nézni, Isten mosolyában

Ferenczfi János: Az én vonatom

Eljön-e egyszer az én vonatom? Érkezni álom, indulni élet, Szálljon a füstbe az álom, a végzet, Pullmanon ülve, vagy vén fapadon. Eljön-e egyszer az én

Ferenczfi János: Dekódolás

Dr. G. Evans Pritchard professzor bizonyára kitalált személy. A valós irodalomtudósok között eddig nem akadtam a nyomára. Ha valaki mégis azonosítani tudja, kérem, avasson be

Ferenczfi János: Undorodom, földet érek

Undorodom. Iszonyodom. Gyilkosom magamban hordom. Élni vágyó élhetetlen Vagyok, magamhoz kegyetlen. Amikor nem leszek többé, Előbb a jó válik köddé. Gyalázatos lesz emlékem, S ha

Ferenczfi János: Kiabáltam

Rossz időben, rossz ugarban, Őrjöngő vad zivatarban, Bús szelekben szertehordtan, Csírátlanná aszott magban. Vándorként, az útvesztőben, Fuldokolva, levegőtlen, Lézengve és elveszetten, Eretnekként kergetetten. Név nélkül,

Ferenczfi János: LEHAJTOTT FEJJEL

Lehajtott fejjel, porba sújtva, Azt látom csak, Mit ír a Mester ujja, Míg a kövek mind lehullnak Vádlóim kezéből A porba. Megjelent: VÁRAD folyóirat, 2022.

Ferenczfi János: A TORONY

Emlékszel a széllökésre? Megbillent az égig érő. Holtponton állt. Dőlhetett volna, mint a fák. Még ott állsz, magasabban mindenkinél. De már tudod: Feltámad a szél.