Kategória: Fábián Krisztina

Hegynek felfelé kaptat, igyekezete homlokára fagy. Zihál, opálos felhőt lehel maga elé, benne szunnyad a kimondhatatlan. A hegy tetején kushadó öreg ház felé veszi az

Ezerkilencszázkilencven október vége volt, istenem, már harmincöt éve! autó száguldott veled a szolnoki kórházba, illetve csak száguldott volna, de a benzinárak emelése elégedetlenséget, az elégedetlenség

Vajon hány élet fér bele nyolc órába? Transzgenerációs traumák labirintusában, örökölt sorsok árnyékából próbálom a lényeget kiemelni, átkeretezek, lábaim alatt út kerekedik, célomhoz közeledve lelassítom

Előtte hegyként tornyosul az ajtó. Rajta ujjnyomokból mocskos tavak, hullámain vitorlások hasítanak szürke csíkokat vésve a műanyagba, míg körme saját húsába váj. A tavat ölelő

Az irodájába hívatott, kávéval kínált, majd megmutatta a kezdetleges preparátumgyűjteményét és egyesével mesélt a kifeszítettekről Az első példány természetvédelmi szaporító program farmján nevelt, különleges ritkaság,