Kategória: Fábián József

Visszaéltek mind a nevével, hogy kisajátítsátok őt, csürhe, amely Gundelban ebédel, és játssza a nagymenőt. Leültettétek a Duna partra, nézze, mint úszik dinnyehéj a bronz

Gyalog bandukol Henry az utcán, bár mellette egy kék busz üget. Meglátszik a rajta levő cuccán, vén. Másnak kínálják mellüket az utcalányok és egyéb hölgyek.

Illyés-Lackfi perifrázis (Egy mondat a zsarnokságról, Egy mondat a kegyelemről) Hol hazugság van, ott hazugság van, de nem csak a nyomtatott és elektronikus újságokban, hírmondókban

Az ember útja kettő harmadánál választottam. Hogy miért éppen téged? A férfi olykor vékony jégre téved, közben hiszi, hogy könnyebb egy madárnál. Ha jég szakad,

Emléked végig csont-emlék marad, és mindig mozdul, hogyha majd a Hold ezüstös fénye újra fölsikolt, amíg a lélek még belém tapad. Egy szívbe szúró, tört

Tündérkedett szívemmel a szerelem virága. Kulcsot hozott, és kitárta a kapuját tágra. Beözönlött rajta a fény, bejött muhar, dudva. Beengedtem vele, ez tény, a jövőt

Minden nap egy újabb éj fecskendi magát a szívbe, amíg olyan tömörré válik benne a sötét, mint fekete lyukban az eseményhorizonton túl és nem tudható,

A Holdba és Napba áramlik a sötét, kiszívják azt a világból, hogy elvegyék az ember éltető örömét, mégis van, aki a fényből kilábol. A csillagok

„Nézd legott komédiának s múlattatni fog.” „Ide valami posztmodern képet akasztok”, valami Ádámot és Évát ábrázoló festményt, vagy magamat, amint éppen vizet fakasztok a sivatagi