Kategória: Fábián István

Fábián István: A KIVÁLTSÁG

(E. A. Poe-val a kocsmában) Az állat egyedül van. Tudatlansága védi. Ha seregesen, csordában, falkában jár is, magába zárja az örökös evés, bámészkodás. Az állat

Fábián István: AZ EGYETLENEK

Tandori sétál a mindenség egy szív alakja tervszerű véletlen lényege a dobogás formái összehajlanak a teremtés sok-sok ér ahol vér a vérrel szembemegy nincs múlás

Fábián István: A BŰNEVŐ VIGÍLIÁJA

Vétekben ázik a hús, volt-időnk öli a csontot.              [Elköszöntek a vétlen tévedések.] Távolodik a távozó: rontott útjairól már vissza

Fábián István: A PIPACS ÉJSZAKÁJA

félelmes virágzás indul, csönd púposodik villó sötétben: fürdesz, mint tyúk a porban. a vad-mák most a minden, szinesztézia, pontos egybehallás: mezőn a pipacs égre lobban.

Fábián István: KARÁCSONYI ÉNEK

itt tolvajjá lesznek a hűségesek. hitek vesztőhelyévé lett ez a földrész. szép volt a szép és szebb a szebb. az elítélt utószor látva körülnéz. kezével

Fábián István: A FEJEDELEM HALLGAT

Uram! Már régen nem kereslek, de segítenék neked, ha lennél. Ha nem akarnál több lenni a képzelhetetlen végtelennél. Uram, te ott! mert tudom, nem itt!