Kategória: Erdős Márton

naphosszat tart ma ez az alkony de mikor már erősen sötétedik szellőztetéskor a nyitott ablakból megpillantok egy ritka csillagot az égbolton épp lenyugodott a kanizsai

akkor soha semmi nem lehet igazán jó kopottas bútorok holt üzenete ez s a komód rajta egy megállt óra rozsda-ette fémes mutatója kiált az Égbe

ott majdhogynem rábukkansz jelenléted éjhideg sötétkék rejtelmére s áthaladnod sem kell egy régi őszi álmon mert kivilágítja az olvasólámpa halovány fénye s félig elhúzva a

a szerénység selymesen kirakott gyöngysor szívedben s elrejtett apró mécs éteri villanása mert Pallas Athéné szikrája mosolyog a világra szemérmes tekintetedből Édes és sötétszőke hajad

egy felhőátvonulás lassú emléke a lélekben amikor láttál engem bár elhagytam rég ünneplőmet csak a szürkület szárnyai vetülnek a nemesen kóbor vágyra de nem jöttél

túl van a Napkorong a zeniten s fényeivel simogat a nappaliban kinyitom az ablakokat zöldellő s derűs pogány hittel a térre s tűnődve Athén-e vagy

amikor novemberben valaminek a végén a hó hull kint csöndesen nagy pelyhekben a lélek újra s újra ablakot nyit rád Édes s az a gondolat