Kategória: Egervári József

Valami olyasmit mondtál, hogy a szavak csak szavak, akkor állnak össze költészetté, ha tehetség is van hozzá, felső fogsoroddal ráharaptál finoman alsó ajkadra, öntudatlan mozdulat,

Hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta, hin-ta, palin-ta… Kicsi lány, piros a szoknyád, repül a hinta, magasra, még magasabbra; jaj, a falak ismét megmozdulnak, összetekerednek,

Megkeverte a kávét. Forró volt. Egy kevés cukrot és tejet rakott bele, gomolygó, áttetsző ködként kúszott orrába az illat, melyet annyira szeretett. Sok mindent szeretett.

– Cudar az élet – jelentette ki halkan Czudarné Durcza Aranka, elmosolyodott, aztán a mélybe vetette magát. A légellenállási együtthatók művészeti késztetésként csoportosultak, a fényes,

A büdös, sötét kiskocsma legbelső asztalánál ült, mely zöld-fehér kockás, már kissé gyűrött, kissé ételfoltos terítővel volt letakarva, átnyúlt az időn foszló, elöregedett szálaival. A

Lehander átvágott torokkal feküdt a sikátor – durván faragott bazaltkövekből formált – keskeny útján, fültől fülig kanyarított sebéből, mint egy idétlen vörös vigyorból, szívdobbanásainak ütemében

Hullott a hó, nagy pelyhekben, kicsit kavarta a szél, örvénylő táncban, akkor kezdett rá, amikor a Vörösmarty téren, az adventi vásár nyüzsgő, hömpölygő emberáradatán akarta

Ez nem az én történetem – szerencsére –, hallottam valakitől, aki olvasta már a neten. Állítólag így zajlott. Vagy másképp. Semmit nem változtat a lényegen.