Kategória: Egervári József

Tomori Elek ott állt a Szabadság híd tetején, kicsit lihegett az erőlködéstől, mikorra felért. Felpillantott a magasba, a kitárt szárnyú, mozdulatlan turulmadarakra, mintha várhatna tőlük

Elmosogatta azt a néhány edényt, amelyet vacsora után az asztalon hagyott, letörölte a konyhapultot, töltött magának egy pohár vizet, aztán fáradtan leült foteljébe; hasadozott a

Fázott a rövid ujjú ingben, nem gondolta, hogy május végén még lehet ilyen hideg. Az öreg Ford is nehezen indult, köhécselt egy kicsit, majd feketén

– Az Atyának, Fiúnak, Szentlélek Istennek nevében, ámen – vetett keresztet Kopczek Béla, aztán lekevert egy pofont az asztalnál vigyorgó hatéves fiának, ifjabb Kopczek Béla

A bizonyosság Átlagos nap volt, szemerkélt az eső, Garai Kázmérnak nem volt semmihez sem kedve. Már negyven éve nem volt semmihez sem kedve. Az akácfából

A főkutyának harmadik nekifutásra sikerült felkapaszkodni a sörös rekeszre, kicsit még kalimpált hátsó lábaival a levegőben, de csak feljutott, mazsolányi heréi megcsörrentek apró patrontáskájában, de

Kiszedte a régi ágyból a matracot, ráterített egy plédet, arra helyezte a viseltes paplant. Sárgás fénnyel slisszant be a jégvirágok kacskaringói között az utcai lámpa

Piszkos és éles kések voltak az asztalon. Piszkosul élesek, a segéd nem mosta még el őket. A segéd az asztal alatt feküdt, vöröslött a vértől

– Tessék, gyerekek, itt a finom tea – tette a két fiú elé a forró bögréket Karainé, megsimogatta fejüket, öt-öt háztartási kekszet is adott mindkettőnek;