Kategória: Egervári József

Lehander átvágott torokkal feküdt a sikátor – durván faragott bazaltkövekből formált – keskeny útján, fültől fülig kanyarított sebéből, mint egy idétlen vörös vigyorból, szívdobbanásainak ütemében

Hullott a hó, nagy pelyhekben, kicsit kavarta a szél, örvénylő táncban, akkor kezdett rá, amikor a Vörösmarty téren, az adventi vásár nyüzsgő, hömpölygő emberáradatán akarta

Ez nem az én történetem – szerencsére –, hallottam valakitől, aki olvasta már a neten. Állítólag így zajlott. Vagy másképp. Semmit nem változtat a lényegen.

– Tessék, gyerekek, itt a finom tea – tette a két fiú elé a forró bögréket Karainé, megsimogatta fejüket, öt-öt háztartási kekszet is adott mindkettőnek;

Tegnap reggel úgy ébredtem, hogy nem élek, alig pirkadt még, ott ültünk a Halállal az ágy szélén, májkrémes kenyeret majszoltunk, tejeskávét ittunk, néha hátrapillantottunk a

Már legalább fél órája téblábolt a temetőben, nem találta a sírt, hosszú évek óta nem járt erre, semmi sem látszott ismerősnek, eltűnt a gémeskút is,

Lajoska utálta, hogy Lajoska; Lajos, Lajos, a segged olajos, kántálták sokszor az óvodában társai, főleg a fiúk, utána gonoszul nevettek, Lajoska pedig sírt; a Napkirályt

Este sokáig forgolódott az ágyban, apja ismét berúgott, megverte a kicsiket; amikor anyja hazaért a munkából, az öreg már hortyogva aludt a tévé előtt. Muszáj

Tomori Elek ott állt a Szabadság híd tetején, kicsit lihegett az erőlködéstől, mikorra felért. Felpillantott a magasba, a kitárt szárnyú, mozdulatlan turulmadarakra, mintha várhatna tőlük