
É. Tóth Judit: túlsúlyos Vénusz
a vécé felett görnyedt a vacsorát már kihányta épp a szégyenérzettel küzdött odakint már várták csak sminkelni bontott asztalt de a kényszer erősebb volt nála
a vécé felett görnyedt a vacsorát már kihányta épp a szégyenérzettel küzdött odakint már várták csak sminkelni bontott asztalt de a kényszer erősebb volt nála
talpam alatt betonba maródott testnedvek kutyáé emberé már senki nem tudja festékmaradványok peregnek a fémoszlopról rozsda fest új színt a városi egyhangúságba a 7-es busz
Félbehagyott keresztrejtvény. Elnyomott cigarettacsikk. Üres söröspohár. Konyhaszekrénybe zárt rántottaillat. Műanyag tányéron felejtett szikkadt kenyérhéj. Kemény és durva, mint a tenyerén a bőr. Messziről hallatszódó kulcszörej.
séta közben jöttem rá hogy esőcseppként születtem egy heves nyári viharban aznap villámok szaggatták szét a sötét eget az ég fájdalmában dörgött és sírt könnyei
Megdermedt a puha matrac, hideg a sötétség leple, a szomszédban szól a tévé – Alza reklám, éjjeli hírek. Sosincs csönd egy panelházban. Ha elnémul a
Úgy ért véget, ahogy elkezdődött. Észrevétlenül. Mint egy elnyújtott lélegzetvétel, lassan feloldódott a csendben. Eggyé vált a levegő molekulákhoz tapadt kollektív magánnyal, nemesgáznak álcázva magát.
Bíborpírral didereg a hajnal, tél öleli karcsú derekát, feldíszíti ezüst angyalhajjal, szél dalával szól a szerenád. Hideg ajkú tél csókol a tájra, fázós fény dereng
/Berda József emlékezetére/ egy túrajelzés hoz ide itt hirtelen aládől a hegytető kis tisztáson áll a ház felhőbe, szélbe feszül konokul a rakott kő a
„A ki nagy csodákat művel egyedül; mert örökkévaló az ő kegyelme.” (Zsoltárok könyve, 136. fejezet, 4. vers) Puha mohák között érzem ujjaid érintését, Ahogyan minden
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.