
Dénes Ida: Nagyapám háborúja
Üsd, vágd, nem apád! – biztat nagyapám. Kezemben kard, tőle kaptam az imént. A lécből eszkábált fegyver érdes, markolatának darabkái a bőröm alá bújnak, nem
Üsd, vágd, nem apád! – biztat nagyapám. Kezemben kard, tőle kaptam az imént. A lécből eszkábált fegyver érdes, markolatának darabkái a bőröm alá bújnak, nem
Aludj csak, kis porontyom, ne nyomjon semmi gond, altatót zümmög a szúnyog, sarokban szellemlegyet fog a vérpók, pillangó szárad a lámpán, megfogdosnád őket, tudom, de
Délben kezdődött, augusztus 2-án. Fodrásztól érkezett haza épp a pap, zavarták már a kunkorodó tincsek. Becsapta a kocsiajtót és köszöntötte a harangozót. Békesség Istentől tiszteletes
Barátnőm első terhességemkor azt javasolta, amit minden barátnő szokott, hogy aludjak sokat, jó sokat, sőt rengeteget. Most viszont csak annyit kérdezett jelentőségteljesen és röviden, hogy
Macicska nem akar felkelni, mondtam anyának, még aludna és maradnék vele, de anya azt mondta, muszáj felkelni, ha gondolom főz kávét a játékkonyhában nekünk, de
Húsz másodpercig voltam utoljára terhes, vagy lehet volt huszonegy is, nem tudom, ennyit tartott az út a Dávid Ferenc utcán végig, a rövid utca rövid
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.