Kategória: Debreczeny György

Béres Attila Bonfini c. versének parafrázisa Már kora gyermekkoromtól vértanú szerettem volna lenni de vérképem ellenőrzése után alkalmatlannak ítélt az orvosi bizottság

ölembe hullik szerencsés gesztenyelevél ő él de én élem életemet mint aki folyvást kocsmakertben üldögél örök gesztenyefák közt és ír szomorú őszi verseket ahogy illik

guggolva végzi szükségét a gazdaság alóla száll a pára fölötte eszmék felhőátvonulása

Nem tudom én ezt a világot negyedévenként mérlegelni leveleit úgy bontogatni mintha mindig én volnék a címzett mintha nekem szólna minden zuhanás ami még lehetséges

jaj látja-e édesapám lócsontváz lépdel kecsesen közeleg a fekete batár ahol a madár se jár szeméthegy fölött röpül a madár foglyul ejti a csillogás szemüket

ha olykor vihar vakuja villan nézem ahogy sietve elillan ő az integető ül az idő kispadján lehetne tán cserejátékos vagy orfikus mennyei macska amint hófehér

míg terveimet kitervelném tüsténkednek köztéri segédangyalok hogy segédemnek segédkezzek megrajzolom a segédegyenest emlékszobára esélyes így lehetek ha kiradíroz az emlékezet s hiányomat mint karácsonyfát arany

mikor az arcotokat nézem mintha a magány mentőautóit hallanám szirénázni mintha a szemetekből csorogna ez a lágy tavaszi eső igen ma pontosan a tavasz kilencedik

a sok okos könyvön magamat átrágom patkány a betonbunker falát röpítnek engem bombabiztos metaforák mint agyvelőt halálos gázolás de én szelíd vagyok jóságos mosollyal török