Emlékszem, különös lenge nyár volt, nádak hajoltak pilledve a tavon. A fodrok is alig-csak neszeztek, kinyúltak lomhán, kéken, hallgatagon. Kőre lépett egy narancsos felhő, csillogva
Leült mellém csendesen a padra, ahogy szokott, véznán, emberül. Két szemét a messzire tapadva hordta, mint cinke, ha ágra ül. Riadt-keresve éberen leste, homlokom hogy
Szügyig a lőportól fehér ködben, léptetnek sorstól üldözötten, csillogó pengéken az ősz ragyog, halni indulnak az angyalok, a hatszáz büszkén csatába megy. A vágtán csak
(Villon ciklus) Herceg, ládd’ világunk menten összeroppan, bár kézben tartják királyok, pápák, papok, mégis koldus kuporog minden sarokban, hát nézd el nekem, hogy erről nem
G. Makra Ildikó versei elé G. Makra Ildikó verseit olvasva az összefűzött igazgyöngyök jutottak eszembe. A természet mogyorónyi kis csodái, az igazzá gyöngyülő homokszemek. Amelyek
Teneked még a beleid is parancsszóra ürülnek. Még otthon. A te parancsszavadra. Hogy ne legyen veled gond idebent. .Hogy ne vegyél
Hej, amikor hajó voltam, száz vitorlám dagadt a szélben, kedvence a hullámoknak, olthatatlan láng vad sötétben, megtapsoltak kikötőkben, mikor érkeztem vagy indultam, sokat késve vagy
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
