Kategória: Brinkusz Gábor

Bordáim rácsai közt összerezzen az árva… s úgy markolja a fagyba dermedt csontokat, mint ki tudja, időtlenségen túl is kegyetlen ketrecébe lesz zárva, száműzetése, akár

Nem álom ez, valódi képek szántják fel az előszobát, kegyetlen megállíthatatlansággal halad a konyha felé, s mély árkot hagyva maga után a földre szórja frissen

Szívverésem, akár tompa szárnycsapások a kihaltnak hitt utcán, szürke fellegek habfürtjei felé veszi erőtlen útját, rég eldöntött szökésére magával egyetlen morzsát sem cipel, melyet elszórva

Ma nincsen rám szükséged, Érzem abból a csendből, ami lustán kortyolja a bort a poharadból, a tétova mozdulatból, ahogy hajadat igazgatod, de rendre csak kócos

Akár lélegzet a tükrön, úgy tűnik el minden elhadart ígéret, elszórjátok az utcán, s fel sem tűnik, hogy pillanatok alatt semmivé lett. Akár fuvallatban a

Eltévedt a tél… Rózsaszín rügyek helyett kékbe olvadt dérvirágot fakaszt, minden szempár íriszén tükröződik, mégis… falakon átsuhanó lelkek közül egy sincs, kit legalább egy parányit

A gyufa sercenése juttatta eszembe, a lángra lobbanó foszfor tudatba maró illata, – itt kell lennie valahol –, de nem emlékszem milyen volt bőröd ráncokkal

Úgy foszlik semmivé az éjszaka szülte mámor, akár az elillanó lét, s a vele fűszerezett áttetsző kámfor, aprócska szikra az, mi életre lobbantja, de nem

Elölről, újra és újra, ugyanarról a mezőről indulva minduntalan, akárha önmaga farkába harapó kígyó pikkelyein másznánk egyre csak feljebb, hogy a végére kiderüljön, az aljára

Igaz minden, ahogy annak Fonákja is… De hogy hamarabb melyik született, hogy egyikük, vagy mindkettőjük hamis, nem rejti falakba karcolt, mintákba rejtett üzenet, nincs se