Kategória: Bozóky Balázs

Kalap biccen, bajusz penderedik, Mályvamosoly, Vár ablakban, gyerek szenved, Lassan csordul a nyál, Hűtőben kolbász, Paraszt a király, Mályvamosoly, Elrejteni világ elől ki vagy: Sekélyes,

Május volt. Észak-indiai curry gőzölgött a konyhában. Jó zene szólt. Kint sötétedett. Megvilágosodtam. Döntést hoztam. Itt hagyok karriert, plazma tévét, buta játékot, ostoba embert, üres

Morog a pohár amint belefolyik a bor. Hallgat a szobám, az örök csend kacagva dalol. Sima hátam simogatja mély, tengerkék szófám. Arra várok aléltan, hogy

Lassan érkezett az eső Jurmulába, Az északi hidegleves pedig gyorsan. Esett. A parton csak én voltam aki evett és írt, nem beszélgetett. De ittam az

Azt mondtad, én a szerelembe vagyok szerelmes, s dúvadként űzöm, kergetem, keresem, kutatom. Azt mondtam, lehet, hogy néha a fellegekben, de most két lábbal a

Szokatlanul meleg volt a városban, a reptérre késve érkeztem. Ez a vágy, az istenadta, otthon maradt a kredencen. A racionalitás lábosában főtt születő regényemnek a

Hétfő… Sajgó váll, mélabú. Női árnyak, vágyak tovatűnnek, szívembe költözött egy szomorú, bohócnak maszkírozott törpe, vágyaim cirkusza kiürült, csak fújja a szél a hamut, s

/in memoriam K.T./ Az elfojtott vágy foszlánya nyakadra fonódott pirkadatkor. A megannyi est ezüstös bogara zavartan ciripel most még valahol. Búslakodik a világ a hálón,

Részegek közt leghangosabb a néma, őrült pénzszórásban úr a szegény, gazdag paraszt, csóró városi préda, az voltam, igen, ez vagyok én. De most, hogy öregszem