Kategória: Baranyi Imre

Esteledik, kerekednek az árnyak, imbolyodásaikon tovatűnt lám ez a nap, de az éji varázslat lopva közelg deresén odakünn. Tétova csillagaikkal az égen gyűlik a mennyei

A március ma átölelt, s fülembe súgta lágyan, az új tavasz hamar közelg, befonva napsugárban a képeit teríti szét az éledő mezőkre, susog titokzatos mesét

Üres szavak korában élünk, hazug valón kapaszkodunk, a becs gerinchajolva eltűnt, miért az Isten is megunt. Nem áll a szánk igazra, szépre, acsarkodásaink vadul söpörve

Térdre rogyott a világ, Lucifert felemelve a színre, angyalait lesöpörte az édeni mennyek öléről és felemás szavakon lovagolva az égbe kiáltott, ette a lágy datolyát

A délutánra alkonyat terül, nyomán leszáll a csendes est, s amint levetkezik kívül-belül, pihenni tér a pőre test. Az álmain, ahogy teremtve lett bolyong a

Az asztalon papírlapok hevernek, emitt szonett, a másikon lelet, habár a ríme sánta még a versnek, a kór miatt az is marad, lehet. Kezem remeg,

A tél fagyán figyelmem elbarangol, mesés vidékeken bolyong tova, de egy se svéd, se finn, esetleg angol, hanem vadakkal ékes Afrika. Ahol tüzelve süt le

A görbülő idő harapja létem, alig maradt belőle mára már, de túl megannyi lázitatta vétken beállva csendesen sorára vár. Habár receptet írt reá az orvos,

Hol élet és halál között vagyunk, a perc hatalma végleg elkopott, lehetsz akár vidám, vagy életunt, a lét tanácstalan topog csak ott. Ködén az ébredés

Sötét korom komor homályba bújva eladta mind, mi addig éke volt, találgatom, miért vagyok tanúja, miként kaszál tucatnyi torz kobold. Miként tetézi bűneit vigyorgva a