Kategória: Baranyi Ferenc

„Ő, aki számára az életnek nem volt értelme önérzet nélkül, ingerültséget keltett mind- azokban, akiknek nem volt önérzetük, vagy elveszítették a lelkiismeretükkel kötött kü- lönböző

A múlt viharát – gyakran csontig-ázván – kiállni nektek nem volt egyszerű, de a jövőt nekünk is csak szivárvány jelenti még, mert odébb a derű.

Itt már a szavak mitsem érnek, csak nézni kell és nem beszélni, se kérdeni, se válaszolni, csak nézni kell, csak nézni, nézni. Lesni, amit szép

Csak épp megálltam. Beérsz. Természetes. Örök vagy. Az esztelen futással az ember néha fölhagy s megáll egy pillanatra szétnézni: jössz-e még? Bírod-e még a tempót?

Útra bátran kelek az argonautákkal, hiába háborog dühös Poszeidón: hajónk szilaj sirály, a messzeségbe szárnyal, s az aranygyapjúval tér vissza majd, tudom, vitorlánkat maga Minerva

Nem csókoltalak szájon. Még át se fogtalak. Kezed se volt kezemben. S jártunk a fák alatt. Vártad, hogy én, a férfi, derékon kaplak és magad

Hol voltak akkor ezek, amikor zengett az ég? Amikor fogtuk az ásó – és nemcsak a zászló – nyelét s beszórtuk hit kölesével a földrész

„Jégkor, vízözön, Föld-tavasz, özöntűz? Mi hoz holnapot?” (Juhász Ferenc: Mi lesz még?) Pipacs a gazból ki se látszik, mag az ocsúból ki se látszik, lámpa

Én menjek el? A tömjénfüst gomolyogjon odébb, mert a templomban az ördög vert tanyát? Én menjek el? Órástól a torony? Nem pedig a harang, amely

Fáradt vagyok. Túl nehéz már a járom. Lehet, összeroskadok, de én már szinte várom. Hetvennyolc évesen mi maradt bennem érték? Egyáltalán: mire vagyok használható én