Kategória: B. Tomos Hajnal

mint a konok csendakarás mint a titkolt bujtogatás mint a lyukra mázolt sikoly mint az elharapott iszony mintha tófenéken ablak mint a létmuszáj és salak

Földből gyúrt szívemen valamikor fülig érő szájjal mosolygott a Nap, aztán kusza vonalak kerültek idővel a homlokára – (egy hozzáértő évek barázdáit, s a szűkség

Mint szürkére alvadt tej, csorog le arcán az állomás füstje. Bő órája lehet, hogy itt ácsorog, bár eleve tudta, most sem jön el. Régen, még

Ha alkonyatkor nyomod már ajtódig kísér, a kint és bent tenyere békésen összeér. Mintha követ hullatnál és bakancsod sarát, kizárod a telhetetlen körvonalak zaját. Végre

Ott kuporogtam a forró homokon, csapzott hajam koponyámra tapadt, szájam szegletén vér csurgott alá tépett mellemre s a tömeg még mindig köveket keresett. Egyre szorosabbra

Mint szürkére alvadt tej, csorog le arcán az állomás füstje. Bő órája lehet, hogy itt ácsorog, bár eleve tudta, most sem jön el. Régen, még

Ősz van ismét, s a köznapi embernek mi sem természetesebb, mint levelek hullása: áldozat-vércseppek. De csendes estéken, meglegyint szellője, mintha arcunkba lehelne – belénknyillal a

Uram ! Ki adott nekünk ennyi évszázados halált és csak egyetlen estét a megszületéshez ? Meg kellett tanulnunk az ellenség nyelvét is, hogy életre sikoltsuk

Egy vitorlást viszek a vállamon, rajta alma, kenyér, hintaszék és minden egyéb, ha a túlparton esetleg nem lenne. Hullámverésben kissé lábujjhegyre emelkedem, hogy a habos

A Föld szédítő sebességgel kering a Nap körül, s vele együtt mi is, bár ezért tapodtat sem kell moccannunk. Igy aztán naponta megkerüljük a halált,