Kategória: B. Tomos Hajnal

Most vagy abban a térben, melyben olvad a hangok hüvelye és mint langyos őstenger, magába old a csend. Most van egy olyan kor, mikor a

Pírban áztatott, sziporkázó ruhám ráadtam egy régi nyárra. Arcomat, mint piros foszlányt, fagyott nyírfa ágán felejtettem. Valahol nyomtalan elmaradt a nő, akiben egeim egyszer kinyíltak.

Csak a sárgára festett falak s az árnyak keretében egy homályos alak. Üres a tekintete, vézna keze béna, nem tudja, hova tegye. Csak a sárgára

A vers igaznyelve az, amely legrejtettebb énemet is kikotyogja — azt, akit még nem ismerek, aki mint fátyolos szűz elefántcsont-rácsok mögött cikkan folyton tova, ha

Már minden szót leírtak, megszámlálhatatlan beütéssel kismillió kapcsolatban, aztán képzővel, raggal vagy jellel cicomázták. Idővel mindenikből egy teljesen újat korongoztak, mely alíg hasonlít mára a

Forró szurokból tesznek rád pakolást, és száz fokon aszalnak engedelmessé. Májad tisztítása ürügyén jeges ürömfőzetet itatnak veled éhgyomorra és vitriollal oldják kezdődő szürkehájogod. Te véresre

A párna hiába habpuha, felriasztanak rémálmaid, kávéd selymesen zamatos, de nem érzed ízét – hasztalan szól napestig az andalító hegedűjáték, nem jut el füledig. Te

elvirult anyás szavad dér cifrázza ajkadat új dalok tejére leltél süppedő kövekre léptél szállj magasra menekülj testszabadon egyedül immár mögötted a világ homlokodon fehér sugár

Vörösbegy hangol Dobban az erdő szíve Hallom a tavaszt + Tavaszi hajnal Lenge selyemruhámat Fényben áztatom + Kacag a patak Téli napok vihara Már csak