Kategória: B. Tomos Hajnal

Hatalmak marka fonja kötelét vézna csigolyákra. Ami ma talány, holnap már törvény: cirkusz a világ. Hopplá! Töltsük újra az ágyúkat! Ne gondolj Földre, emberhúsra! Kidől,

Fájdalom nélkül tör elő, még mielőtt leválnék az álmok emlőjéről – nem a koponya varratain, nem pállott fogalmak gőzeként süvít fel, hanem egyenesen a mellkasom

Valamikor négy volt belőle, egy a téli-, egy a nyárikonyhában, kettő meg a ház alatti pincében. A téli konyhában nagyanyám a megkezdett befőttes- meg kompótos

Ez egy olyan idő, mikor akaratlan hiszem a lehetetlent: hogy a poshadt korty is forrásába visszatérhet – mikor a mag, csészelevél, pára és barka verset

Innen már nem látni a felfele-utat, ki vitte a keresztet s ki a töviskoszorúkat- miféle igazak nevében osztattak szét a számolatlan halak s majd lett

Betűkkel üzenek, hogy láss, de a szöget, az árnyat s a fényeket, neked kell bemérned. Jeleket küldök, hogy értsd a közeget, de hogy szívvel, vagy

Az igaz már csak többdudorú álca, a Holdat is letagadja az, kinek van hozzá arca. Kabátod alatt hiány, mint jégbe fagyott ujjak markol a magány

Valamikor disznókat ŐRIZETT s aztán mások otthonába TÉRT aludni, ahol nem akarták soha nevén szólítani. Harmadmagával EVETT kis lábaskájukból, ha egyáltalán jutott kegyelmesék maradékából. És

Örvényben éltem akkor, leheleted süllyesztett-emelt, elvesztettem magam, mikor téged megleltelek. Akkor volt mindenemnek vége, mikor te lettél a KEZDET – féltem és féltettelek, hogy csak

Csak megjelenni, talpig feketébe vont alak egy színpadon, hol csak a megfeszült nyak és kiugró járomcsont vonala világlik. Csak fellépni jelmeztelen az elszámolás síkos deszkáira