Kategória: Ambrus József

Rózsákat csókolnak a fellegek, kezdődik a tánc, szól a víg zene, a bor nem mond igent vagy nemet, de könnyeimet csak ő moshatja le. –

naponta szedem jéghideg sorokba bár a hangulat pokolian kedvez néhány gondolat a semmibe nyargal mégis vonzódom a szeretethez kifosztott bölcse a proletár időnek a részvét

Ne fukarkodj a bölcs szavakkal, légy hűséges az Isteni igéhez, gyarapítsd szíved ifjú gondolattal, mert szentek földjéhez csapódik a lélek. Színes kövekben ifjú magzatok, talán

szaporán párolog a csoda szorítsd magadhoz – az értelem visszatér az elvadult szánalom mostoha de friss tüzeket táplál a csatatér vicsorgó alkonyok maradnak bennem –

csodákra jöttem kíváncsisággal billentyűzetem reformokat pótol kézen fog és nagy hálálkodással mihaszna világunkba belekóstol csak egy percig tart a várakozás hogy új emberarcod megszülessen reményt

Adós maradok lágy igékkel, lásd, múltamon tipor a jelen, de letörlesztem aggyal, vérrel, törj különb célokra szellemem. Könnyebb az időt eltékozolni, gyengéden szított zavaros tervvel,

Kezemben a tövis rózsát nyitott, bogáncsot terem a vad szerelem, Nap arcán a késem finomított, és dalaimat füledre hangszerelem. A tövis szúrása hallgatni tanít, sebhelyek

ez a gondolat csak arra elég hogy az ember kérjen bocsánatot eltűnjön a sorok között mint az árnyék mint akit anyja apja elhagyott holnap hétfő

ajkamra friss csókot nem éget a szád – vak szerelem prédája lettél Lajosmizsén kihajolt a csalfa vád s a hintaszékben kiutat kerestél szívem ma nyitva

üzenet Lajosmizsére most már magamat is elfelejtem – de megőrizem jószándékod szép emléket formálj magamról és őrizd meg puritán kartotékod ma még szerelmes megcsalt szívem