Kategória: Ágh István

Mennyi kirándulóhely! akár az amatőrfilm leperegnek a tájak, gyerünk a Vörösdombra! dögtemető-magasban abszolút béke csöndje, ha a gazdák is holtak, tiszta szívből ajánlom, mint egy

Fejemnél pohár szóda. Ruháim széjjelszórva. Vergődő gúnár az ingem, ott lóg az ajtókilincsen. Agyam, torkom kiszárad, susog a láz, a bánat. Füst levelezik számból. Elfogyok

Ágaskodnak csokorban kiürült tollak poros obsitosok megannyi Háry János tisztiszolga kifulladt munkaszolgálatos Mit is regélhetnének? micsoda nagy kaland volt amit hegyük rovott? míg a papírt

Tusakodott az iszonyattal, iszonyú lett maga is. Halott. Vércsíkok fakadtak a járdán körülötte, a hazatérők lábnyomán. Szégyenlősen fordult a kő felé, veresége jeleit rejtegette, a

Kihült nyári fekhelyem, ahol a nap sütött, lőporfüstbe tünt világ az a föld, szélütött lombot sározó világ, sűrü eső esik, álmom ablakán locsog estétől reggelig,

Búcsú Juhász Ferenctől Ülök nagy fehér téli pusztaság előtt, szavakra, mint vadászzsákmányra várva, a gyász igéjét, ezt a rettentő bölényt, címerállatként szánom állítmánynak, s alanynak,

Elvesző lépted után, mintha sohasem láttalak volna szerelmem, búcsuzás után édesanyám, mintha nem is te szültél volna engem, üres asztaltól, társaim, egyedül eltántorgok kézfogásokból kioldódva,

Szerelem tűzvésze, bujálkodás körül, virágpor, sárga láz, a lombokon ragály. Párzások fényeit húzza a vadgalamb hegynek meredeken – zörög a cserebogár. Úgy muzsikál az ég,