Kategória: Ágh István

Ezt a szerelmet szívem kivesse zuhanjon messze oda aki adta a nő álmába mint féreg az almába minden mozdulatába mint szél a Dunába onnan zuhanjon

Én nagy gyereke két öregnek, rámszakadt hűvösből lesem: szüleim a ház körül ténferegnek tétlenül, betegen. Fejszét, kapát pihentető asztma, lobbos vérnyomás. Folyik örökös gazeső, pipacs,

Itt a harmadik anyátlan évszak is lomha nappal, itt az első hideg pityergés, mert elveszett valaki, melyik madár útján keresselek, ha nem érted már anyanyelvemet,

Fölfedezlek itt-ott, ácsorgunk a forgalomban, éppen úgy mint régen benzinbűzös kék vadonban, éppen úgy mint régen, kezünkben boros pohár van szőlőhegyi estén, gyertyavilág hintójában, de

A hideg sár fénye térdemig ér, térdemtől fölfelé telehold rezesít, hívnak távoli ablakok távoli ajtók, távoli hangok, kutyaugatás csattog a nyárfasoron. A fölijesztett kismadár útját

Nekünk nagy ez a ház fiam, az ürességtől megreped akár a téli ég, kicsi hízót ölünk, kicsi lábasba főzünk, kicsi életet élünk édesem, csak ez

Megszoktam, hogy az ablakon kinézzek, s odapillantsak lefekvés előtt, vajon alul az örökzöld bokor csöndbe borult vagy föléledt a szélben? azon nyomban világosabb a park,

Elvesző lépted után, mintha sohasem láttalak volna szerelmem, búcsuzás után édesanyám, mintha nem is te szültél volna engem, üres asztaltól, társaim, egyedül eltántorgok kézfogásokból kioldódva,

Agyagba dermedt hernyótalpak egymásba vesző nyoma visz oda, hol már sorompó nélkül léphetek át a tiloson, amerre sírás repdes döglött pinty fölött, melynek szárnya zöld