Kategória: Ady Endre

Ady Endre: Sírni, sírni, sírni

Várni, ha éjfélt üt az óra, Egy közeledő koporsóra. Nem kérdeni, hogy kit temetnek, Csöngetyűzni a gyász-menetnek. Ezüst sátrak, fekete leplek Alatt lóbálni egy keresztet.

Ady Endre: Lelkek a pányván

Kipányvázták a lelkemet, Mert ficánkolt csikói tűzben, Mert hiába korbácsoltam, Hiába űztem, hiába űztem. Ha láttok a magyar Mezőn Véres, tajtékos, pányvás ménet: Vágjátok el

Ady Endre: Nekünk Mohács kell

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta: Veréshez szokott fajta, Cigány-népek langy szivű sihederje, Verje csak, verje, verje. Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem: Én

Ady Endre: A magyar Ugaron

Elvadult tájon gázolok: Ős, buja földön dudva, muhar. Ezt a vad mezőt ismerem, Ez a magyar Ugar. Lehajlok a szent humuszig: E szűzi földön valami

Ady Endre: Vér és arany

Nekem egyforma, az én fülemnek, Ha kéj liheg vagy kín hörög, Vér csurran vagy arany csörög. Én tudom, állom, hogy ez: a Minden S hogy

Ady Endre: Az ős Kaján

Bibor-palástban jött Keletről A rímek ősi hajnalán. Jött boros kedvvel, paripásan, Zeneszerszámmal, dalosan És mellém ült le ős Kaján. Duhaj legény, fülembe nótáz, Iszunk, iszunk

Ady Endre: Az Értől az Oceánig

Az Ér nagy, álmos, furcsa árok, Pocsolyás víz, sás, káka lakják. De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna Oceánig hordják a habját. S ha rám dől a

Ady Endre: Sem utódja, sem boldog őse…

Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek. Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény. De,

Ady Endre: Az Illés szekerén

Az Úr Illésként elviszi mind, Kiket nagyon sujt és szeret: Tüzes, gyors sziveket ad nekik, Ezek a tüzes szekerek. Az Illés-nép Ég felé rohan S