Először a mozdulatlanság, aztán az utánozhatatlan mozdulat, megmásíthatatlan, el nem feledhető. Szeme lassan barnul, pedig eredetileg kéknek álmodta az Isten, mert a Teremtő az ég
Most leporolhatod minden lányregényedről a romantikát. Hogy maradjon remény: fehér orgonát téphetsz, ujjaid közé tűzheted. Jól van, nem sértegetlek, mellém fekhetsz, mint régen, amikor még
Baranyi Ferenc Ősszel a fák gazdagok, számlálatlanul szórják halni készülő leveleiket, bronzba hajló sárga pénzzel fizetnek a tiszta szavakért, nem vagyunk koldusok, könyörögni fölösleges. Amikor
Írom: végtelenbe futnak a villanydrótok, holott a sarkon vége mindennek. Verebek rondítanak vállamra; a vers kedvéért szépítettem kicsit a szaron. Füst Milán mondta tán, ablaktörő
Arcom gödreiben zsugorodott cinkék pihennek, megfáradtak, mint én, amikor képzeletben hosszú útra kelek, maradok inkább pihenőhelynek, a madarak legalább köszönnek. Az éjszaka sötét rongyai betakarnak,
Bizonyára az én hibám, hogy mindig rácsodálkozom Ballai László új könyvére, pedig jól tudom, mire számíthatok; biztos kezű szerző értékes soraira, történelmi indíttatásra. Nem túl
Csikász István Nem szóltál, hogy időlegesen elmész, és fehér falakról kaparod a lekozmált estéket. Jó móka lett volna egy borral átitatott búcsúvacsora. Homlokodra kiültek a
Ketykó István Mikor szilvapálinkák lángszóróival teleégettél minden papírt verssel, kettős mámorban fürödtél, a hajnali vonaton besurranó fény volt első lektorod. Zöld jelzést kapott a szikrázó
Pénzes Géza festőművésznek Barkák sárga ecsetjével festetted homlokunkra a ráncot, az Ipoly füzei kisegítettek, lépegettünk szabálytalan sakktáblákon. Sokáig tartották magukat fiatal szivárványok. Már öregszik, reped
Többen feltették már a kérdést Tamási Orosz Jánosnak: miért írsz olyan szomorú verseket? Ismerős megközelítés, ugyanezekkel jönnek nekem is. Mi lehet az oka ennek? Rokonlelkek
Ha és talán. Remény és igazán? Ott leszek. Vagyok. De nincsenek mondatok. Várok. Mire? A tömör semmire. Az üresség csőre töltve, s a kéz már
A hajnal bontja szárnyait, szél viszi messze az éjjeli mélykék sötétet, mint óvó vándor, a fény gyöngyei ébresztenek apró páracseppeket. A percek lassan egymásba folynak,
elment Hedoné Erósz és Psyché lánya ki újra és újra feltöltötte mézzel a mézesbödönt elment lejárt munkaideje elment barlangba zárni szépséges arcát s kötni fátyolba
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
