Kategória: Ádám Tamás

Csíkokat rajzolnak a mennyezetre a szocreál csillárok, a bús bárpult, a kis kockaasztalok szögletesek, maszatos félhomály vigyáz reájuk. Párok duruzsolnak egymás fülébe, vallomások röppennek bizonytanul,

Már egyetemistaként írt verseket, hattyúk vergődtek a dús sorok között, a hatalommal áttételesen pörölt, metaforák nyíltak felszakadt seben. Korán jött, korán távozott a siker, a

Forgalmas út mellé álmodta Eszter vendéglátó egységét, párja utalt, a megnyitót csúsztatni esélytelen, várták a megálló kamionokat. Hogy a kihasználtság kiugró legyen, középszerű humoristákat hívtak,

Rég megállt a templomtorony órája, sehogyan sem áll össze a téridő, szomjasan az ember zavart tapasztal, közeli borozóra mutat intőn. A szűk pincében elférnek vagy

Frissen mosott emlékeink betöltik a szobát, alig jut hely a jelennek. Megszokásból visszafelé pereg a kopott kópia, lassan kisbabák leszünk. Egyre füstösebbek és egyre kisebbek

Csodaszép hétköznapi forradalmat bont a hajnal fürdőszobámban, büszkén dagad a felmosórongy. Végül is erről álmodoztunk, tudod. Ilyenkor a delfines csempe is szebben csillog, az izzadó

Pocsolya törött tükrében nézik magukat a madárijesztők. Lefogytak szegények ebben a fogyasztói társadalomban. Eső simítja rongyhajukat, fekete nyakkendőjük, halottas öltönyük igazodik a korhoz, kidüllesztik mellüket,

Leborotválta az őszi szél a tetovált csuhébabák hónaljszőrzetét, főszereplők lesznek egy pornófilmben. Bár még nehezen megy néhány csavart mozdulat. Megnézzük, mit tudnak vihar után, ázott

Tiszta vagy és feszes. Ahogy a lavór fölé hajolsz, felforr a lágyan suttogó víz, visszafogottan pattog a zománc; ez egy lavórblues. Beles egy riadt kamasz