Kategória: Acsádi Rozália

Acsádi Rozália: Út Cseresznyésbe

ott szakadt a hó minden télen, térdig ért, néha derékig, mégis meleget érzel, ha visszasétálsz addig az útig az égi lajtorján, mely nem is biztos,

Acsádi Rozália: nem költészet…

(nem költészet hanem élő dobogás) néha jó ott lenni ahol önmagad vagy látomások nélkül mondjuk az út mentén a virágok között melyek álmaidból nyíltak ki

Acsádi Rozália: dagály

Lángoló mezőkbe írod drámáidat: égjenek, zsugorodjanak vissza. Vágtató lovak sörényétől lobog a táj. Nincs forrás, nincs víz, ami beissza, magába oldja ezt a tájidegen percet,

Acsádi Rozália: staccato

megnőttek íme kint az árnyak hosszan időznek megtalálnak amazonit-kék égbe érve torony tekint a messzeségbe madaras ág volt, most csak emlék lombokba kékült már a

Acsádi Rozália: SÁRGADINNYE ÉS BLUES

a csónakok hiányoznak legjobban és az apró futamok a gitárszólók előtt, a rock áramütései, s egy-egy sirály a csónakok fölé, és azok a naplementék a

Acsádi Rozália: üvegmezők

kifeszített idő bontja vitorláját holdhoz kikötve egy bárka ring indulnék úsznék a nyílt vízen keresve elsodort hangod még mindig már megint kifosztott tájak fölött lebegsz

Acsádi Rozália: Reveláció

Kövek, kavicsok repedéseibe lapult a hűlt idő. Itt minden áll és mégis egybenő valami egykor volt tavasszal. Nem távozik, nem múlik el, de nem is