Kategória: A. Túri Zsuzsa

Tél volt és csak állt ott nagykabátban, üres zsebbel, három napja étlen, szégyenlősen, a bolt ajtajában, odabent fánkot sütöttek éppen, az illat ott táncolt incselkedve,

Sík vidékről jöttem, hol mindig fúj a szél, s a határ menti erdőben az ágak közt zenél. A sárga, örök porral álmunk elröpül, sóhajként kering

Kicsit, mint a holdbéli táj, szürkén összeérnek kocsik, homok és bakancsok, már ébredő fények: repedezett zománcú ég, foszlott felhők rajta, olyan, mint az antik csipke

Ébredés: ragyogva új tavaszt ígér, éled minden, nyílik a szem, felpezsdül a vér. Lepke látta úton a szőnyeg tűlevél, az erdei szellőrózsa kehlye szűzfehér. Levél

Napok óta keressük a macskát, -hétfő éjjel megszökött megint- a ház körül és a bokrok alján, ahová elbújik rendszerint, ha ott is volt, jól meghúzta

Emlékeid a por már régen belepte, barangolsz, zötykölődsz országokon át : segíteni próbálsz, magad hitegetve, hogy számítasz s tehetsz másokkal csodát. Zsebedben idegen lakásnak a

Először ott van az út. Utána a mellékutak ezer felé nyújtózó ágai. Útkeresés. Kitérők. Hosszú, fárasztó gyaloglás. Nincs pihenő. Késik, egyre késik a megérkezés. Időnként

Sokszor ültünk hétszer három éve a kályhánál, kint a tél, s hideg, félelmet és gátlást félretéve, körülzsongtak langyos tévhitek, kizártuk a hangos, vad világot, bízva,

Látok már a plafonon át. A csillagok bujkálnak. Halványak. Halódó Szentjánosbogarak az éjszakában, ugye te is látod? Üvegből van a mennyezet, nem ilyen volt tegnap,