Kategória: A. S. Mezei

Edna csalódottan ült a kerti nyugágyban; nem vigasztalta a gazdagon nyíló körömvirág illata, sem vidám, sárga színe, melyből néhol kimagasodott az írisz lila kelyhe, s

     Melege van, és elege van. Még csak nyolc éves, mégis ott hajlong a felnőttekkel a porban a tikkasztó napsugarak alatt. Árnyék sehol. Álmos,

      A fiú csak áll a kirakat előtt, és nézi a lányt, amint precíz, gondos mozdulatokkal hajtogatja a ruhákat, majd kedvesen rámosolyog a

Hazafelé tart; csüggedten tartja a bevásárló szatyrot fáradt kezében, fejét hátra vetve mélázik behunyt szemhéja sötétségében. Alig várja, hogy letehesse terhét az olcsó konyhaasztalra, mely

     Hanyatt fekszik; keze, lába szétvetve, rövid, barna haja izzadt kócosan tapad oldalt fordított fejére, szájából vékony nyálcsík folyik a lepedőre; a párna már

(expresszionista kép)      Fekszem a fűben. A zsenge tavaszillat körbe leng, andalítja érzékeimet. A koszorúvirág édes illata uralkodik szerte a zugokban. A nő beszél

     Nemsokára el kell indulnia, de azért még van pár perce üldögélni a langymeleg napon a kerti székben. Még friss a levegő, a tavaszi

     Épp elérte a buszt, de nincs ülőhely, pedig sokat megy, nehéz lesz végig állni. Gondolatnyi sóhajjal kitámasztja magát a forgóban, és kalapját levéve