Kategória: A. S. Mezei

     Hanyatt fekszik; keze, lába szétvetve, rövid, barna haja izzadt kócosan tapad oldalt fordított fejére, szájából vékony nyálcsík folyik a lepedőre; a párna már

(expresszionista kép)      Fekszem a fűben. A zsenge tavaszillat körbe leng, andalítja érzékeimet. A koszorúvirág édes illata uralkodik szerte a zugokban. A nő beszél

     Nemsokára el kell indulnia, de azért még van pár perce üldögélni a langymeleg napon a kerti székben. Még friss a levegő, a tavaszi

     Épp elérte a buszt, de nincs ülőhely, pedig sokat megy, nehéz lesz végig állni. Gondolatnyi sóhajjal kitámasztja magát a forgóban, és kalapját levéve

– szerelem a forradalom árnyékában – 1786 – 1789.      A kecses rózsafa szekreter a kisszalonban állt, közel az ablakhoz, hogy a vicomte írás

     Komótosan kisétál a fürdőbe; vizelete akadozó, vékony sugárban folyik. Érzi erős szagát. Tegnap kevés vizet ivott. Mondta az orvos is, igyon többet, de

A redőny résein átsejlik a pirkadat, hallja, a kutya motoszkál a szobában, mindjárt kiront a konyhába inni és örülni, hogy reggel van, új nap virradt

     Csak ült és nézett ki a szélvédőn. Az unalom úgy borult rá agyára, mint nyúlós köd észak kopár szikláira. Úgy érezte, ő maga

     Vonaton ül; a búzatáblák sorát néhol fűvel borított vasúti töltés szakítja meg. A végállomás kis porfészek, melyről a régi western filmek jutnak eszébe.