
Zalán Tibor: MÁZOLÁS
Költőnk nyelvtant tanít. Beköltözik mulatságos példamondatokba. Rág és lefed, elborít, pusztul. Rajta van, mint anyagon a rozsda. Az ősz szálak… hogy szövik át meg át.

Költőnk nyelvtant tanít. Beköltözik mulatságos példamondatokba. Rág és lefed, elborít, pusztul. Rajta van, mint anyagon a rozsda. Az ősz szálak… hogy szövik át meg át.

Láttam a fekete kutya tekintetét, a sötétbarna szempárt. Részvét sugárzott belőle, tébolyult marcangolásba bármikor átrobbanó. Egy anyagtalan fal, visszadöbbent róla a nézés – kudarcos kitörés

Nem éreztem félelmet, csak undort, Mikor az anyagba beléptem. Rossz volt. Azóta hatalmas szemekkel nézem a lelkeket, Megszállottan Keresem a miérteket. Szeretni nem nehéz, de

„még szelídnek indul a szó de már a mondat enyhén karcos“ – (Kányádi Sándor) vihar van a szélcsend eltakar átváltozik szivárvány-ruhám könyvekben is akad balkanyar

Álmodtam veled, te dacos, te büszke és kicsi. Hegytetőn álltál, háttal nekem a kemény és hideg ég alatt, a gyűlölet fekete-vörös szavait suttogtad a szélnek.

Mint a kérész, kire nem hat a józan ész, repülj a víz felett! Ne hullj a mélybe! Erő van hitben, reményben, akárcsak a szenvedélyben. Neki

(Balázs napján, édesapám emlékére) Fojtogattak a falak szabadba vágytam akár egy kabátot magamra rántottam múltamat szélesre tárt ajtómon kipréseltem magam azt hittem a szabadság mámora

Most az kellene, hogy a bánat, mi bennünk fordul és az ágynak szegezve ledönt, csikordulva elsatnyulna úgy, hogy megfognád a sarkát, és kiráznád, mint poros

… este hazaértem sápadt embert hoztak le a lépcsőn intett a hordágyról súgta az istenért fel ne menjek a házban angyal van. Megy utánad a

Gyűlünk, mint varjak a lepukkant gyárudvar villanyvezetékén. Feketén. Felszállunk, körözünk, humán jóért, magért kuncsorgunk, aztán hasítékká formázott szemekkel, mint a friss vetést, csámcsogjuk egymást. Így