Kategória: Vers

Baranyi Ferenc: FINALE

Ha elhagy, nem halok bele, csak nem marad okom, hogy éljek. Mindenem ő – s én mindene. Mégsem maradhatok vele. Árnyék leszek csak nélküle, mit

Magyari Barna: Álarcdivat

a jelen dudvái között kultúra épül-e tovább lelket vezérel a kudarc a világ egyre mostohább brutális káoszok jegyzik a hazugság indexeit pillanatok vérebeit sztressz-pórázon vezetem

Híres B. Ede: Nekem fordultam

Holt idő szaga keserít elhagytam magamtól kedvet akarást csak ülök némán rejtély hogy jutottam ide hol nincs sírás sem megbánás némák a harangok sápadt fényét

Zagyi G. Ilona: Nagyapám könyve

Ahogy kezébe vette, elmosolyodott… Féltette, törölgette. A megsárgult papír foszlott, szakadozott, szinte még ma is érzem, mikor lapozok; a pipájába tömött dohány illatát, az ódon

Fekete Dániel: Maradékváros

Átverekedjük magunkat a roncsokon, Rázkódnak a rozsdás sínek, ahogy A vonat ráfolyik a peronra Sárga ujjak tépik szét az ajtókat, A fájdalomküszöbön morogva Csorognak át,

Bari Krisztián: Vakvágányon

Ez az út céltalan, meghajlottak a vasak, kisiklat a vágány. Ellágyult minden akarat, folyékony a hazug szó. Megbénult a vonat. Mindenhol falak, a kerék a

Takács Zsuzsa: Egy gyönyörű kéjnő

Tudod, hogy mennyit gondolok rád, olvastad, láttad, hallottad, mondták. A kérgen a fák szíve sápadtan kiütött, egy gyönyörű kéjnő járkál az utcán, és szétnéz remegve

Ketykó István: Lesnék pitypang-ölelést

Indulnék már hernyórágta leveleken át kiáltozhatna utánam fekete seregély-raj kötözném sárgarigó-füttyel a hajnalt cinege-dallal jelzők vörös szemeit, de vállamra teszi kezét a labdarózsa-csokor és visszanyom