Kategória: Olló nélkül

Valami baj van, ez tisztán kivehető. Rokkant parkolóba álltunk jónéhányan. Véletlen volt- e, vagy szándékos cselvetése a létnek, nem tudni. Mint veszett kutyákat kerülnek, és

Végig kíséri a perceket és hol lázadón, hol durván, hol lágyan érint a légnyomás különbség. Áramlatok. Felkavart sivatagi por fekete mocska tapad a lecsupaszított, szinte

Esik. Mennyire más most ez. Esik. Nem csupán egy kedvetlen, hideg nap: megtelik belsőséges csenddel. Valami nyugtató dallam szól minden cseppben. Talán ez a boldogság?

Nem a már megszokott, ismert, begombolt lelkű, fóliába csavart élet, nem az önmagába forduló ajtó, mely forog tengelye körül, de a röppálya mindig ugyanaz. Maradsz

Megkeresi. Ígérte, partra száll majd, és horgonyát ledobva, megkeresi. Úgy találta, hogy nem találja már évek óta, és a bugyogva szaladó folyam csak nehezíti a

Eddig nem vettem észre, valóban. Az utcán is rendszerint elmentem mellette, sajnálom, nem figyeltem. Folyton azon idegesítettem magam, hogy miért tesznek úgy az emberek, mintha

Szólni merni! Talán ez az egyik legfőbb dolog, amikor fesztelenül, érdek nélkül ömlik a szó, és megtisztulsz általa, beavatsz és beavatódsz, mélyről jövő titkokat súgsz,

Tudják, van a történet az almáról, és a fáról, bár negatív tulajdonságok esetén, mindenki próbál kivétel lenni. Vagy hitegeti magát, hogy az, ezt nem tudhatom.

Megdöbbentenek a szavak? Bennem is elnémul a hang, hisz a legtöbbször áhított igazmondás terhe alatt baljós tüzek gyúlnak, égetnek, marnak. Pedig mind azt akarjuk, vagy