Már látom szürke felhők alatt a teremtésdarabot, ahol készülődtem. Itt volt mindig, de csak most látom újra. Vak fény. Süket kattanás. Itt vagyok újra. De
Nem tudni, halott vagy kitörésre készülő vulkán közelében lajstromozom a kavicsok recéit. Merev, érdes, de leginkább hideg a közeg. Érzem, lehetett vagy még lehetne itt,
Az út megy tovább, te nem, nem futhatsz abba, tágba, fenn, nem folyó, nem örvény, nem ér be, fekete ég, ember nélküli égbe. Fekete ég,
Mintha nem akarnának példaképeket választani. Ezt amolyan személyi kultuszosdinak fognák fel, amitől irtóznak. Nagy és széleskörű a technikai felkészültség. A mozdulat, a hanghordozás, a mimika
Volt egyszer egy Dezső. Vitte a motyóját és nem vitte semmire. Elkeseredésében bűvésznek állt. Túl az Óperencián, egy óceánjáró hajón nyulat varázsolt a cilinderből a
Jancsi, Juliska (már az alliteráció is hangoztatja az összetartozásukat) este tízre beszélték meg titkos találkájukat (megint egy alliteráció,na ugye) az 56/A és az 56/B közötti
az éjszaka bujaságát keresem – tó mélyén a súlytalanságig tévedésem három napja füstölög két gondolat között a visszavonásig kiábrándít a józan emlékezet – imára szólít
Zúgó, búgó kacagó hangok távolból suhannak felém. Egy régi nyár, kedves dallamok, szívünkben mámor, szenvedély. Érezni akarlak, hallani hangod, és a szívdobbanást. Újra karjaidba omlani,
Reflexió Tóth Árpád: Újév reggele című versére Én már lekéstem ezerszer temetésem, és mindig, mindenhonnan elkések, ettől nem fázok, bár sokszor nem értem, mitől lett
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
