Kovács G. Gusztáv utálta az erőszakos hajnalokat, amikor az ember nem önszántából ébred, hanem a kíméletlen óracsörgés vijjogása kergeti szét a könnyű álmok rózsaszín felhőfoszlányait.
Hogy egy ember eljött ide, a sziklához, az furcsa, hogy éppen ide, a világ-végére, ebbe a faluba jött, és az is különös, hogy gyalogosan érkezett,
Kitöltendő: születési neve, helye, apja neve, ezen a kérdésen a férfi felnevetett, anyja neve apjának? Tényleg kell ez? De minek? Egy név az minden és
– Cudar az élet – jelentette ki halkan Czudarné Durcza Aranka, elmosolyodott, aztán a mélybe vetette magát. A légellenállási együtthatók művészeti késztetésként csoportosultak, a fényes,
Fondorlatos. Nem hagy békén, hogy nekem írnom kell, fogjak hozzá sürgősen – mintha olyan egyszerű lenne, mint a levegővétel. Tegnap is, mire észbe kaptam, kiadta
Zselenka Lőrincnek úgy tűnt, egész éjjel nem aludt, lábát sem merte kidugni a takaró alól, pedig izzadt, akár egy igásló, lassan és óvatosan fordult, ha
a csónakok hiányoznak legjobban és az apró futamok a gitárszólók előtt, a rock áramütései, s egy-egy sirály a csónakok fölé, és azok a naplementék a
Ménye Gusztáv állt a Nyugati pályaudvar órája alatt, úgy érezte, boldog, még a szőrszálak is ágaskodtak a karján, kirázta a jóleső hideg ettől a gondolattól,
Már a múlt évezredben is hozzátartozott a városképhez, vézna virgácsaival oly gyorsan tudta tekerni citromsárga biciklijét, mint senki más, néha még a Babettával közlekedő hölgyeket
Az út a telepről lejtett, keskeny és murvás volt. A jövő hónapban jönnek, betonoznak, mondta a könyvelő. A három férfi, az orvos, a könyvelő és
