
Veit Judit: Három ajtó
Tétován állt a folyosó közepén, a három ajtóval szemben. Próbált úgy helyezkedni, hogy mindegyiktől egyenlő távolságra legyen. Nem akarta, hogy választásánál az befolyásolja, azt nyissa ki,

Tétován állt a folyosó közepén, a három ajtóval szemben. Próbált úgy helyezkedni, hogy mindegyiktől egyenlő távolságra legyen. Nem akarta, hogy választásánál az befolyásolja, azt nyissa ki,

Úgy érzi, eltávolodott egykori önmagától. Próbál emlékezni, milyen volt gyereknek, kamasznak vagy fiatal felnőttnek, s arra jut, hogy természetes volt, naív és túlságosan

Mottó: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – ismételtem el magamnak.” Tamási Áron Te, az lehet, hogy elvesztem a vázlatpontjaim

A Tél apránként összecsomagolta didergető, fagyos holmiját, majd még mielőtt odébb állt volna, pár szót váltott az őt leváltó Tavasszal, hogy mégis mire számítson majd.

A történet szálai a régmúltba nyúlnak vissza, 1956 nyarára, amikor új tanítót kaptunk. A pedagógus szolgálati lakás, ahova Zátonyiék beköltöztek, a szomszédunkban volt, a Táncsics

Melchior egy perc alatt beleszeretett a modellbe. Igaz, játékboltban árulták, ám ő komolyan vette. Az eladó cinkosan vigyorgott rá: „Uram, ezzel aztán nagy pánikot kelthet

– Jó napot! Foglaljon helyet! Az iroda funkcionális, élettelen. Akárcsak a mozdulatlan, fiam korabeli személyzeti főnök. Mereven leereszkedem a székre. Nem tudom felakasztani a táskát

A kincses ládikó, avagy egy régi bűntény krónikája Ezernyolcszázhetvenöt első napjaiban egy új lakó költözött Szásznádasra. A falu közepén álló lakatlan házat egy idegen férfi

Tükör által – fény és árnyék között. Tükör által homályosan… s tükör nélkül? Még annál is kevésbé látunk. Bosszantóan őszinte, hisz nem torzít, csak visszatükrözi,

Sokáig úgy látszott, hogy nem törik össze a csapások, inkább keményítik. Amikor államosították és leszerelték a malmot, ahol negyvenhét éve, 1904-óta élt, amit akkor csak