Végigsétáltam az életem javán, boldogtalanul, néha fájón vonszoltam bűnös testemet, ritkán volt szép naplementém. Ültem a csillagos ég alatt egyedül, lecsorgó könnyeim kóstolgatva, míg a
Erekbe szőtt kódjelek, édes-sós ígéretek. Életbe kódolt örvény, lüktető víz-vér törvény. Kérdezed honnan ered? Csöpp magban a levelek? Fraktál áramlón bomló, az első és utolsó.
Sosem a búcsúlevelek, nem a szakítás, nem a könnyek jelentik azt, hogy elköszöntek örökre a szerelmesek, de a strandon a tétován más combra áttévedt tekintet,
Pedig abban a dalban, hidd el nekem. És azon a nyáron, az utolsón, én nem akartam rosszat neked. Csak nem tudtam beszélni. De
Szikrázó napsütés fogadott minket, amint az új év első napján Katival kiléptünk a parádfürdői szanatórium személyzeti szárnyának az ajtaján. Az órámra tekintve, az éppen délután
A rend: lehetőség a zuhanásra Vérzik a megsebzett kések szája Lehetünk csak napszámosai a holdnak integethetünk a vonatoknak Pedig a földet micsoda utak erezik talán
Régi meséknek szép vigaszából töltök egy kortyot, és révedezem. Így teszek mindig, hogyha hiányzol, összesimítva a két tenyerem. Furcsa az érzés, feltör, és éget, hallani
hattyúnyál veri a fákat. a pázsitolt szegélyt. nem láthatja a véraláfutást már felszívódni, pohár nyomát, sírós káromkodásét. szeméből ha teniszgép dinnyemagot köp is ki végül,
A reggel nem kezdődhet el, amíg a fogatok fel nem sorakoznak a rajtvonal mögött. A hajtók a helyükön, testük kérdőjelet formáz, felkészülnek a lovak ritmusára.
Csönd ígéretében lubickol sorsom, bátorságomtól megijedt a halál, túllátok már magos hegyeken, tornyon, keres az elmúlás, de most sem talál. Magamba zárt börtönöm kulcsát dobom
